Már régóta írok naplót, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Emlékszem az elsőt kb. 12 évvel ezelőtt kértem karácsonyra. Sárga, kemény borítású, Micimackós volt. Sosem felejtem el!
Azóta sok minden megváltozott, azóta sok-sok naplót, füzetet, lapot teleírtam már napló gyanánt. Most odáig jutottam, hogy határidő naplót írok tele gondolatokkal. Rendszerezve, hogy minden egyes naptári napra jusson egy-egy mesélnivaló.
A fogalmazásom, a naplóhoz való viszonyulásom viszont mit sem változott. Bármennyire gyerekes, vagy sem, én a naplómhoz úgy beszélek, mintha a barátom lenne. Kedvesen szólítom meg és úgy mesélek neki, mintha tudná és értené, amiről szó van. Mert hiszem, hogy tudja és érti, csak nem szól vissza, hanem azzal segít, hogy megértsem én önmagamat. És sokszor ez a legnagyobb segítség, hogy azt amit leírok megértsem. Rájöjjek dolgokra, összefüggésekre, megoldásokra. Nagy segítség számomra!
Bármennyire hosszú időre is hagytam eddig abba, örökre sosem tudtam becsukni egyiket sem. Mindig újra és újra előkerül a toll és a napló. Ez már csak így megy.
Szükségem van a napló barátomra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése