2010. március 19., péntek

Tavaszi péntek

A tavasz bizony megváratta magát. Egyszer beköszönt, hogy már igyekszik; majd még kicsit hagyott időt a télnek, de úgy hiszem tegnap óta már igazán tavasz van. (Legalábbis bízom benne!) Nincs is szebb annál, amikor reggel már napsütésben kezd el éledni a város, mikor dél környékén már melegíti az arcokat a napsugár és mikor este fél 6 felé szépen leköszön. Imádom a tavaszt - ezt már hangsúlyoztam itt párszor -, mindennel együtt imádom, de mégis a legjobban talán a napsütést imádom benne.
Eddig még ne gondolkodtam el rajta, hogy miért is kedvelem én annyira a tavaszt, de ma megtettem. Leírom, hogy mire jutottam.
Bizonyára azért a kedvencem, mert a szürke, hideg, borús, fagyos és a legkevésbé barátságos évszakot követi. A tél folyamán mindenki begubódzik, sokszor rossz kedvűek az emberek, nem lehet kimenni a természetbe, vagy ha igen, sok időt nem lehet eltölteni odakint több réteg meleg ruha nélkül. Tehát a tél körülményes.
Viszont jön a tavasz, a jó esetben 3 hónapnyi szürkeség után, és beindít mindent. Az embereket, a természetet, az egész világot. Leginkább a kellő napsütés mennyiséggel képes erre a csodára!
A tavaszt szinte minden ember kedveli. Nem igen ismerek olyan embereket, akik azt mondanák, hogy ők bizony utálják a tavaszt. A tavaszt nem lehet utálni, nem hagyja magát!
Minden olyan szépnek látszik tavasszal.
Jó magam ilyenkor kezdek el figyelni az életre. Jó lehet, hogy csak mostanság és hogy ezt a látás módot más is befolyásolja.
Ma is, mikor hazafelé tartottam az iskolából a napsütötte városon át, elhaladtam a múzeum előtt álló pad mellett. Ezt természetesen már korábban is megtettem, de most egy idős nagypapa és egy gyerkőc unoka foglaltak rajta helyet.
Annyira kedves látványt nyújtottak számomra ott ketten! Az idős nagypapa valamit magyarázott a kis unokájának, valamit után kutatott is a kabát zsebében, de míg elhaladtam mellettük, nem került elő az a valami. A kisfiú érdeklődve figyelte, hogy vajon a papa mit húz elő a kabátzsebéből. Lábai nem értek le a padról, kezeivel a háta mögött támasztotta meg magát. Aranyos arcú kis legény volt, akinek a szőke fürtös haja kilógott a sapka alól.
Nagyon kedves dolgok ezek a számomra az életben. És valóban, ezeket mostanság veszem csak észre. - Sajnos!
Egyrészt sajnálom, hogy csak most veszem észre ezeket a dolgokat, másrészt viszont cseppet sem sajnálom, mert van, aki egész élete alatt nem képes észre venni az élet effajta csoda dolgait. Őket jobban sajnálom!
Úgy hiszem mindannyiunknak oda kellene figyelni, nyitott szemmel kellene járni! Sokkal szebb lehetne az élet.


(deviantART)


(Az írás közben Yann Tiersen zenéjét hallgattam, számomra tökéletesen illik ehhez a tavaszias hangulathoz!)

2010. március 14., vasárnap

Újabb két filmmel bővült a "megnézett" lista. Két remek filmmel.
Az egyik a The Blind Side (A szív bajnokai) című film, a másik pedig az Everybody's Fine, azaz a Mindenki megvan. Dráma műfajba sorolják mindkettőt, legfőképpen az előzőt, bár az utóbbi nem teljesen az. Vígjáték besorolást is kapott, bár ezzel nem feltétlenül értek egyet, igaz, hogy jó véget ér a történet, ami által talán vígjáték. Bár lehet az én felfogásommal van a baj, mert nálam a vígjáték a nevetős, vicces, mindenképp "meglepően"jó véget ér. Őszintén megvallva, én nem szeretem az ilyen fajta filmeket. Legalábbis ezeket a tipikusakat, mert bizonyára láttam már olyan vígjátékokat, amelyek szintén annyira számítanak vígjátéknak, mint amennyire a már fentebb említett film.

A The Blind Side esetében nem tudtam mire számítsak igazából. Mivel Sandra Bullock ebben a filmben való alakításáért kapta meg idén az Oscar-díjat, mindenképpen kíváncsi voltam rá.
Elolvastam ugyan a röpke összefoglalóját, de sokkal nem lettem okosabb. Csak, hogy igaz történet. - Az igaz történetekről szóló filmek mindig sokkal jobban megragadnak, ez esetben is így volt!
Minden esetre nagyon jó, hogy megnéztem. Igazán megéri rááldozni azt a két órát. Hihetetlenül érzelmes film!
Tetszett benne Sandra Bullock alakítása, méltán megérdemelte érte a díját. Bár véleményem szerint a főszereplő színész (Quinton Aaron) épp úgy remek alakítást nyújtott.

Egy kis ízelítő:
http://www.youtube.com/watch?v=5hn5-pxWM6k



A másik említett film ugyancsak nagyon kedves történet volt a számomra. Az idősödő Robert De Niro szintén nagyon remekül alakítja a gondoskodó édesapát. - Bizonyára elfogult vagyok egyébként, meg kell jegyezzem, mert nekem mindig kedves látvány egy-egy kedves arcú, idős ember.
Ugyancsak elolvastam a film pár mondatos tartalmi összefoglalóját, meg kell valljam ez esetben viszont nem erre számítottam. Sokkal kevésbé érdekes történetre számítottam, azt hittem, hogy bizony egy tipikusan vígjátékos vígjátékra - ha szabad így fogalmazzak -, kell számítsak. De aztán beigazolódott, hogy tévedtem... Pozitívan!

Szintén egy kis ízelítő:
http://www.youtube.com/watch?v=XGXuhyVxrQM



Ugyan nem szoktam sírni filmeket. Nem is tudom, hogy valaha egyáltalán sírtam-e?! Minden esetre mindig elérzékenyülök és sokáig gondolkodok rajtuk.
Mindkét filmmel így volt.

Én csak ajánlani tudom mindkettőt azoknak, akik szeretik az ilyesfajta filmeket, vagy akik szeretnének megnézni egy jó filmet!
Számomra mindkettő kedvenc lett!

2010. március 1., hétfő

Március első napja

Már a reggel felhősen indult. De ez az én esetemben nem rosszat jelent, hanem boldogságot.
Mikor kinéztem az ablakon ez a látvány tárult velem szembe:


Csodaszép volt március első reggel.

Így nem is kell mondanom, hogy mekkora öröm volt, mikor a nap végén, kiléptem az iskola kapuján, felnéztem a kék égre, és gyönyörű, hatalmas "vattafelhők" mosolyogtak le rám. Nagyon jól esett a lelkemnek! Másként telt a hazafelé vezető séta. Végig az eget fürkésztem a tekintetemmel, és nagyon boldog voltam, hogy a tavasz nem csak a kellemes melegséget hozta magával, hanem a csoda barátaimat is. :)
Végig kísérték az utamat, majd tovább álltak, mert mikorra már hazaértem, alig volt az égen olyan szépség, mint amelyek végig fölöttem jártak. - Így sajnos megörökíteni sem volt időm, vagy lehetőségem.
Minden esetre bearanyoztak a napom hátralevő részét, az egyszer bizonyos!
Szeretem a felhőket, mi több imádom ők, mindegyiket. (És szerintem ők is viszont szeretnek!)