Felismerés

Mostanság sokszor nem ismerek magamra. Sokat változtam. Nagyon sokat változtam! Nem teljes egészemben, hanem a dolgokhoz való hozzáállásomba, felfogásomba, egyes dolgokról való vélemény formálásban! És ezt pozitívan élem meg, mert pozitívan változtam! Azon az úton haladok, olyan emberré kezdek válni, aki mindig is szerettem volna lenni. - Na jó, nem mindig. Ez túlzás. Inkább az utóbbi pár évben! - Kezd e jellemem olyanná formálódni, amilyenre eddig mindig akartam formálni. Ennek nagyon örülök!
Fogalmam sincs, hogy miért kezdett el ez most ennyire változni. Nem voltak eget rengetően nagy változások az életemben, amelyek meghatározták volna az utóbbi pár évem alakulását. De talán, éppen a változások híján értem rá egyre inkább foglalkozni magammal és a jellem formálásommal. Lehet, bizony lehet!Régebben mindig figyelnem kellet, hogy a számomra legfontosabb, legapróbb mozzanatokra, élményekre, érzésekre is odafigyeljek, mostanság ezekre már úgy spontán "rálátok". Nagy öröm, mikor felfedezem, hogy már nem kell keressem, hanem egyszerűen ezeket már egyszerűen csak átélem!
A felfogásom is sokban változott. Egyre kevésbé érdekel a külvilág, a külcsín, és a más emberek véleménye. - Persze érdekel a véleményük, de csak keveseké. Úgy hiszem körülbelül a 10 ujjamon meg tudnám számolni, hogy kik azok, akiknek a véleményére igazán adok. A többiekkel egyszerűen nem törődöm!A negatív megjegyzéseket, véleményeket, amelyek rám irányulnak, vagy amelyek olyan dologgal állnak szemben, amely számomra igenis pozitív, nagyon jól megtanultam kezelni és hárítani. Persze, meghallgatom, rágódom is rajta, de már korántsem tesz rám, akkor hatást, mint korábban és ez jó! Kevésbé válok ettől érzelgőssé és gyengévé. - Persze vannak olyan negatív vélemények is, amelyek tetszenek és segítenek! Ezekre nem igaz az előbbi megjegyzés.
Egyre inkább elkezdtem a saját fejem után menni, a saját elhatározásaim szerint cselekedni, viselkedni. - Korábban ez sokszor megingott! - Ez nem önfejűség, nem, ez inkább önállóság. Jó is lesz már, hogyha így lassan 21 évesen magamra szedek egy jó adag önállóságot, mert kezdek félni, hogyha ez nem történik meg mihamarabb, akkor könnyen elhatalmasodhatnak felettem a dolgok. - De attól nem félek, hogy nem tudnék megállni a saját lábamon, mert hiszek benne, hogy igenis meg tudnék, csak azért nem mindegy, hogy az ember lelke hogy éli át ezt az egészet!
Úgy gondolom, hogy sokan nem vették észre ezt a változást! Sőt, talán rajtam kívül senki sem, de nem is zavar, nem is akarom, talán nincs is rá szükségem! A lényeg, hogy én tudom, én megtapasztalom ennek minden apró pozitívumát és kész.
Tudom, hogy ezért sokan furcsán néznek rám, hogy nem nagyon érdekel a külvilág, és mivel ezáltal nagyon sok ember nem érdekel, akiben nem látom a hajlandóságot arra, hogy ennek az "én kis világomnak" a része legyen, de nem zavar! Sokat gondolkodtam rajta, hogy az emberek miért nem közelednek hozzám sokszor. Biztos vagyok benne, hogy ez megmutatkozik kívülről is, és ezáltal hárítok, sokakat. Gyötrődtem rajta, de már igazából rájöttem, hogy semmi értelme! Aki nem fontos, az nem érdekel. - Nyersen és egyszerűen. - Akivel pedig találkoznom kell, beszélgetnem kell, barátkoznom kell, kötődnöm kell hozzá, azt úgy is megtalálom - vagy ő engem -, azzal úgy jó viszonyt fogok ápolni! Ez ilyen egyszerű! Tudom, hogy ilyen dolgok az élet egyszerűen hoz magával, és minden úgy történik majd - egy idő után biztosan -, hogy az a legjobb legyen. Ebben hiszek, ez az élet filozófiám, hogy ilyen szép, irodalmi gondolattal zárjam ezt a bejegyzést! :)

(deviantart)