Tegnap este munkából - nyári diák munka - hazaérve, jóllakottan, megfürödve - a hosszú és meleg nap után -, lefeküdtem az ágyra és elgondolkoztam. A legjobban ilyenkor szeretek filozofálni. Mindenről. Mindegy miről. Valamiről.
Tegnap azon gondolkoztam el, és azon merültem álomba, hogy milyen munkát szeretnék én igazán űzni ha már "felnőtt" leszek. Amikor már nem (csak) azért megyek el dolgozni, hogy a mindenféle kisebb, nagyobb kedvemre való dolgokat megvehessem magamnak, hanem azért, hogy fenntartsam magam, majd a családom, hogy lakást tudjak bérelni/ venni, hogy autót tudjak vásárolni és satöbbi satöbbi...
Fejbevágóan kiábrándító lett az eredmény, mert igazából nem jutott eszembe konkrét terv! Megint keringtek a gondolatok a fejemben, mindenféle szakma és lehetőség az eszembe jutott. Próbáltam elképzelni magam különféle helyzetekben, munkakörökben, de igazán egyiket sem éreztem magamhoz elég közelinek!
Ez zavar. Olyan összevissza így minden! Honnan tudjam, hogy akkor merre induljak el igazán? Honnan tudjam, hogy mi, ami igazán érdekel, és amihez igazán értek? Honnan tudjam, hogy ami talán érdekelne, abban van-e lehetőségem? És még sok ezer ilyen és ehhez hasonló kérdés lepte el hirtelen az eszemet!
Szeretek fotózni, nem szeretném abba hagyni. Bármilyen formában is folytatom és űzöm életem végéig, de akarom! Jó lenne, hogyha tudnék vele pénzt is keresni. Persze, természetesen nem ez a legfőbb célon, nem ezért csinálom az egészet. De azért bizony jó munka lenne, amely egyben a hobbim is. De nem szeretnék divat fotós lenni! Nem szeretnék fehér vászon előtt álló, agyon sminkelt, divatosnál divatosabb lányokat fotózni egyfolytában. Nem mondom, abban is van valami, de engem nem érdekel. Nem az én világom a megkreált mű valóság!
Portré, riporter és esemény fotós szeretnék lenni. De nem az, aki a háborúkról meg az összetűzésekről fotóz. Hanem aki pl. egy újságcikkhez készít a riport alanyról fotókat.
Meg esküvői fotós szeretnék lenni. Olyan, aki egy pár, élete talán legszebb napját örökítheti meg. Ez nagyon vonz! Egy esküvői pár látványa mindig olyan kellemes és különlegesen jó érzéssel tölt el, igazán nagy öröm lenne, hogyha pedig én azzal okoznék nekik örömöt, hogy igazán hozzájuk közel álló képsorozattal tehetném még emlékezetesebbé a nagy napot!
De nem tudom, hogy ez a szakma menyire biztos és mennyire jövedelmező! Persze tudom, hogy a legtöbb minden rajtam múlik, a hozzá állásomon. De ha nincs szerencsém - mert ehhez is kell bizony, mint a legtöbb mindenhez az életben -, és még sem jön össze? Valamint, hogyha ez csak mellékállásként válna be, mi lenne a főállásom?
Újságírást tanulok, szeretek írni, szeretek újságot olvasni, de ettől még nem leszek újságíró. Ahogyan - lassan már 2. éve - tanulom ezt a szakmát, bizony nem sokra megyek majd azzal, hogyha kézben tartom a papíromat róla. Az hogy szeretek írni, jelent valamit, de nem sokat, mert elég amatőr szinten űzöm, már amikor, mert bizony mostanság ezen kívül, meg valódi naplómon kívül, semmit nem írok. Pedig kellene, de egyszerűen vagy túl lusta vagyok, vagy nincs rá időm!
Valamint úgy gondolom, ahhoz, hogy újságíró legyek, már mint, amilyen én szeretnék lenni, pl. a Nők Lapjában, - mert talán ez az egyetlen olyan női lap, amely közel áll hozzám és amely értelmes dolgokat ír, nem úgy mint pl. a Glamour vagy a Joy - ahhoz bizony nem elég egy egyszerű kis OKJ-s bizonyítvány. Ahhoz ennél sokkal több kell, azt meg nem tudom, hogy én igazán akarom - e?!
És ezzel ki is bukott belőlem a lényeg. Nem tudom, hogy akarom -e én igazából azt, ami a fejemben jár. Nem tudom, hogy biztos vagyok - e a döntéseimben, és ha igen, akkor azok jó döntések - e? Nem tudom, hogy mennyire lenék képes helyt állni azokban a helyzetekben, amelyek szükségesek ezekhez a szakmákhoz. Fogalmam sincs!
Talán ezeket a dolgokat kellene először tisztáznom magammal és csak utána elgondolkozni azon, hogy IGEN vagy NEM...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése