Még mindig hihetetlen számomra, hogy elballagtam és a mai nappal már túl vagyok az első érettségin.
Mindig olyan távolinak tűntek ezek a dolgok! Mindig azzal nyugtattam magam, hogy messze van még, messze... Aztán rájöttem, hogy ez nem valami okos módszer, mert mindenre ezt mondom és minden egy, kettőre itt van a nyakamban. Ahogy ez a ballagással meg az érettségivel is történt!
Egy ideje, mióta felnőttem, hogy így fogalmazzak, mindent máshogy élek meg, mint gyerekként, és bevallom őszintén ez nem mindig tetszik. Persze jó is, mert kevésbé vagyok izgulós és félős, de egy-egy nagyobb eseményt is másként élek át, kevésbé lelkesen, mint gyerekként. Furcsa! Néha csak arra eszmélek, hogy oké, ott voltam, átéltem, ez is megvolt, de mi is történt valóban? Olyan furcsa helyzet ez!
Egyszerre tölt el jó és rossz érzés a középiskola befejezésének gondolatától. Jó, hiszen már régóta vártam, hogy legyen már vége, mert már azért untam. Nem éreztem már sokszor jól magam suliba, az órákon, és hogy még mindig van egy csomó felesleges dolog, amit be akarnak sulykolni a fejembe. Rossz viszont, hiszen széthullik az osztály, még ha sokszor bosszankodtam is miattuk, azért rossz, hogy többet nem lesz együtt az egész. És félek kicsit az ismeretlentől is. Hiszen ezzel lezárult egy újabb korszak az életemben és kezdődik egy egészen más.
Még ha nem is megyek (egyelőre) főiskolára, mégis csak mást fogok tanulni, más közegben, más osztályban. Viszont már várom! Kíváncsi vagyok és érdekel a dolog!
Persze, még előtte legyünk túl az egész érettségi mizérián, kezdve a holnapi nappal, amitől nagyon félek...!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése