2010. augusztus 16., hétfő

"Surprise"

A napom könnyek között kezdődött! Félreértés ne essék, ezek öröm könnyek voltak, és azért sírtam, mert meghatódtam.

Délelőtt benéztem a facebook-ra. Olvasgattam az üzenőfalat, rákattintottam egy linkre, amelyet az egyik kedves ismerősöm osztott meg. A videó nyitó képén egy vörös rózsacsokorral álló fiú áll, akinek a nyakába egy piros pólós lány ugrik éppen. A videó címe pedig ez: 2010. augusztus 2. 19:49. Fogalmam sem volt ez alapján, hogy mire számítsak. Talán ez keltette fel az érdeklődésemet!
Aztán elindítottam a videót...Egy 10 éves amerikai kislány mutatkozik be az elején, és elmondja, hogy az apukája Irakban szolgál. Aztán egy felirat következik, hogy Surprise, azaz Meglepetés.
Innen kezdődik el igazán a videó...

Iraki szolgálatukból hazaérő fiatal fiúk, vőlegények és apák lepik meg családtagjaikat azzal, hogy bejelentés nélkül jönnek haza. Vagyis saját maguk a meglepetések! Hogy egyáltalán élnek, hogy túl éltek!
A több, mint 10 perces videók alatt számos örömteli arcot láttam!
Már az első meglepetésnél - amit egyébként a bemutatkozóban beszélő kislánynak okoz az apukája -, együtt könnyeztem az átélőkkel.Hihetetlen hatással volt rám a videó. Én nem igen szoktam sírni filmeken, videókon, de ez megindított!
Elképzeltem, hogy milyen lenne, hogyha az én anyukám, apukám, barátom, szerelmem vagy testvérem menne el Irakba harcolni.... Hogy minden ott töltött percet, órát, napot, hetet, hónapot, évet végig aggódni, hogy vajon hazajön-e még valaha?!
Örülök, hogy ezek az emberek hazatértek a családjukhoz - és örülök mindazoknak, akik hazaértek már, illetve túl élték a háborút (és túl is élik).Egy háborúnál mocskosabb és undorítóbb dolog szerintem nincs a világon! Ugyan nem éltem még át egy háborút sem a saját kis 20 évemben, de a történetekből, a múltból, az elmeséltekből - amiket a nagypapámtól is hallottam - érzem, hogy hatalmas törést tud okozni az ember életében az, amit ott lát, tesz vagy vele tesznek! Sosem szeretnék ilyen helyzetbe kerülni és nem is kívánom senkinek, hogy ilyen helyzetbe kerüljön!Egy háború, az erő fitogtatás sosem vezet semmi jóra. A hatalmak, a döntő bírák sosem gondolnak bele abba, hogy hány családot tesz tönkre egy-egy háború. Csak a saját pénzüket hajtják. Ami számukra csak egy halott ember, az mások számára az egész élet! Döbbenetes, hogy ezt még mindig nem látják be oly sokan!

Mindenesetre ajánlom mindenkinek a videót! http://www.facebook.com/home.php?#!/video/video.php?v=455621345922&ref=mf

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése