És akkor ezek tetejére halmozódnak olykor olykor a lapok meg a fénymásolatok. Csodálatosan szép látvány!
*
Pénteken, azaz szeptember 3-án betöltöttem a 21. életévemet.
Nem izgat különösebben. Már mint a kor. Úgy gondolom az csak egy szám, nem is nagyon szoktam vele törődni! Legalábbis a magaméval nem. Azzal mindenképpen a legkevesebbet!
Okos és bölcs mondásnak tartom, hogy mindenki annyi idős, mint amennyinek érzi magát, így én megmaradtam 17, na jó 18 évesnek.
Ez kissé nevetségesnek hangozhat, hogy ennyi idősen, nagyokoson kijelentem, hogy én 18 évesnek érzem magam, mikor az még csak 2 éve volt és valljuk be őszintén az nem egy kisgyermekkornyi idő, illetőleg ennyi idősen ezek az évek még eléggé egybemosódnak, így igazából meg sem lehet különböztetni az egyik eltelt évet a másiktól, az egyik szülinapot, a másiktól.
Én mégis úgy érzem, hogy akkor tájt változtam meg. Persze nem egyik napról a másikra. Nem lettem a 18. szülinapomtól kezdve hirtelen felnőtt, érett meg minden ami ezzel jár. Hanem talán akkora érett be a folyamat. A körülre. 17-18 éves koromra.
Valamint tudom, hogy mikor fiatal(abb) voltam, akkor mindig ilyenekre gondoltam, hogy 'jajj, majd 18 évesen milyen fene csuda jó világ lesz, mert akkor már felnőtt leszek és nekem senki nem parancsolhat' meg hasonlók. Aztán a fenéket! Amikor az ember megéri azt a kort, sőt, amikor már közeledik felé, akkor belátja, hogy nem változik szinte semmi. Csak elindul egy folyamat - amit közben az ember észre sem vesz -, csak hol fent van, hol lent van, hol ezt akarja, hol azt akarja, nem is gyerek már, de nem is felnőtt, nem tudja, hogy mit akar kezdeni magával, minden érdekli, de talán igazából semmi... és ezt közben talán észre sem veszi. Leginkább csak szenved, még ha némán is... És így évek múltán jön rá, hogy most már nincs ez! Most már viszonylag nyugalom van, most már talán megérett. Még nem teljesen felnőtt, még nem kell a saját lábán állni - legalábbis nem mindkettővel, elég félpárral!
Azt hiszem nálam ez úgy 3-4 évvel ezelőtt észlelődött először. Akkor értem el a mostani szintemet. Akkor persze nem voltam ilyen sem, mint amilyen most vagyok, akkor talán kicsivel nagyobb volt bennem még a gyerekesség és a lazaság. Ez párosult a felnőtt(nek mondható) öntudatommal és felfogásommal. - Mára úgy gondolom ez a gyerekesség és lazaság megkopott, amit bánok. Akkor volt jó, azért is szerettem annyi idős lenni! Szeretném, ha ez most is így lenne!
Bááár... kaptam helyette más egyéb jó tulajdonságokat! Illetve "növesztettem" magamnak más egyéb jó tulajdonságokat, amelyeket viszont nem biztos, hogy lecserélném a gyerekességre meg a lazaságra...!
Sokat gondolkodom azon is, hogy változtatnék-e valamit a tinédzser koromon. És egyre inkább elképzelem, hogy mi lett volna, hogyha a nagy döntési lehetőségeknél a másik utat választom. Vagy nem is kell a nagyoknál, ha a legtöbbnél épp az ellenkezőjét választottam volna... Most mi lenne? Most hol tartanék? Hogy lennék? Milyen ember lennék? Milyen felfogással, viselkedéssel, értékrenddel stb.?
Próbáltam már nem egyszer elképzelni, még sem megy... Talán lehetetlen is, hiszen annyi döntés helyzet van egy emberöltő alatt, még az én szerény 21 évem alatt is volt jó pár, hogy azt visszajátszani, újra gondolni, mást választani, eljátszani fejben, úgy hiszem lehetetlen!
Meg talán nem is kellene, mert minden úgy van jól, ahogy most van, nincs is mit rágódni a megváltoztathatatlanon!
Mindenesetre remélem még sok éven keresztül írhatok a szülinapok által keletkezett gondolatokról! :)
Nem izgat különösebben. Már mint a kor. Úgy gondolom az csak egy szám, nem is nagyon szoktam vele törődni! Legalábbis a magaméval nem. Azzal mindenképpen a legkevesebbet!
Okos és bölcs mondásnak tartom, hogy mindenki annyi idős, mint amennyinek érzi magát, így én megmaradtam 17, na jó 18 évesnek.
Ez kissé nevetségesnek hangozhat, hogy ennyi idősen, nagyokoson kijelentem, hogy én 18 évesnek érzem magam, mikor az még csak 2 éve volt és valljuk be őszintén az nem egy kisgyermekkornyi idő, illetőleg ennyi idősen ezek az évek még eléggé egybemosódnak, így igazából meg sem lehet különböztetni az egyik eltelt évet a másiktól, az egyik szülinapot, a másiktól.
Én mégis úgy érzem, hogy akkor tájt változtam meg. Persze nem egyik napról a másikra. Nem lettem a 18. szülinapomtól kezdve hirtelen felnőtt, érett meg minden ami ezzel jár. Hanem talán akkora érett be a folyamat. A körülre. 17-18 éves koromra.
Valamint tudom, hogy mikor fiatal(abb) voltam, akkor mindig ilyenekre gondoltam, hogy 'jajj, majd 18 évesen milyen fene csuda jó világ lesz, mert akkor már felnőtt leszek és nekem senki nem parancsolhat' meg hasonlók. Aztán a fenéket! Amikor az ember megéri azt a kort, sőt, amikor már közeledik felé, akkor belátja, hogy nem változik szinte semmi. Csak elindul egy folyamat - amit közben az ember észre sem vesz -, csak hol fent van, hol lent van, hol ezt akarja, hol azt akarja, nem is gyerek már, de nem is felnőtt, nem tudja, hogy mit akar kezdeni magával, minden érdekli, de talán igazából semmi... és ezt közben talán észre sem veszi. Leginkább csak szenved, még ha némán is... És így évek múltán jön rá, hogy most már nincs ez! Most már viszonylag nyugalom van, most már talán megérett. Még nem teljesen felnőtt, még nem kell a saját lábán állni - legalábbis nem mindkettővel, elég félpárral!
Azt hiszem nálam ez úgy 3-4 évvel ezelőtt észlelődött először. Akkor értem el a mostani szintemet. Akkor persze nem voltam ilyen sem, mint amilyen most vagyok, akkor talán kicsivel nagyobb volt bennem még a gyerekesség és a lazaság. Ez párosult a felnőtt(nek mondható) öntudatommal és felfogásommal. - Mára úgy gondolom ez a gyerekesség és lazaság megkopott, amit bánok. Akkor volt jó, azért is szerettem annyi idős lenni! Szeretném, ha ez most is így lenne!
Bááár... kaptam helyette más egyéb jó tulajdonságokat! Illetve "növesztettem" magamnak más egyéb jó tulajdonságokat, amelyeket viszont nem biztos, hogy lecserélném a gyerekességre meg a lazaságra...!
Sokat gondolkodom azon is, hogy változtatnék-e valamit a tinédzser koromon. És egyre inkább elképzelem, hogy mi lett volna, hogyha a nagy döntési lehetőségeknél a másik utat választom. Vagy nem is kell a nagyoknál, ha a legtöbbnél épp az ellenkezőjét választottam volna... Most mi lenne? Most hol tartanék? Hogy lennék? Milyen ember lennék? Milyen felfogással, viselkedéssel, értékrenddel stb.?
Próbáltam már nem egyszer elképzelni, még sem megy... Talán lehetetlen is, hiszen annyi döntés helyzet van egy emberöltő alatt, még az én szerény 21 évem alatt is volt jó pár, hogy azt visszajátszani, újra gondolni, mást választani, eljátszani fejben, úgy hiszem lehetetlen!
Meg talán nem is kellene, mert minden úgy van jól, ahogy most van, nincs is mit rágódni a megváltoztathatatlanon!
Mindenesetre remélem még sok éven keresztül írhatok a szülinapok által keletkezett gondolatokról! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése