Csütörtök esti dilemma

Mostanában sokat gondolkodom az életemen! Tudom, ez olyan nagyon irodalmian és főleg fellengzősnek tetszik, de így van!
Elgondolkodom sokszor azon, amik már megtörténtek velem az életben. Visszagondolok azokra a dolgokra, azokra a pillanatokra, amelyekért hálás vagyok a mai napig, és azokra is, amelyeket legszívesebben kitörölnék az elmúlt 20 év történetéből. - Bár jól lehet, hogyha megtehetném, ha lenne erre egy óriási radír, amely képes lenne kiradírozni egyes fejezeteket az emberek életéből, így az enyémből is, még sem tenném. Minden ilyen rossz pillanatból tanultam valamit. Minden ilyen pillanat előrébb mozdította az életemet. Mindegyik befolyásolta az addigi életemet. Tehát nem biztos, hogy annyira rossz, hogy megéltem ezeket a pillanatokat. Persze, amikor aktuálisak voltak, nem így gondolkodtam.Azon is eljár az eszem, hogy hogyan is képzeltem el korábban az életemet?! Hogyan is képzeltem el, hogy milyen leszek majd ennyi idősen? És arra kellett rájönnöm (rádöbbennem), hogy én sosem terveztem. Mindig csak volt valami, ami haladt a saját kis útján. Olykor kicsit döcögősebb volt az út, de aztán egy idő után minden visszatért a megszokott kerékvágásba. Olykor kellett döntéseket hozni, de sosem eget rengetőeket. Bár lehet, hogy ez csak azért tűnik számomra így, mert mindig volt mellettem valaki, aki segített meghozni a döntéseket, vagy olykor helyettem hozta meg, mert egyszerűen annyira elveszett voltam. Ez legtöbbször az anyukám volt.
Abban az időben, amikor minden rendjén volt, nem törődtem ezekkel a dolgokkal, hogy mi lesz majd a jövőben. Sőt én legtöbbször nem törődtem vele! Mondhatni, hogy napról napra éltem. - Már mint nem a szó hagyományos értelmében, persze. - El voltam, tudtam, hogy úgy is lesz valahogy.
Ez lett a vesztem mostanra úgy hiszem.
Eddig mindig hagytam, hogy had sodorjon magával az ár, és most meg sehol sem vagyok. Nem látok előre. Nem tudom, hogy hogy lesz majd például 1 - 2 év múlva, vagy hogy lesz ha 10 évvel idősebb leszek, de azt sem tudom, hogy mi lesz a nyáron. Őrjítően rossz így lenni! Olyan céltalan. Mert bizony, visszatekintve én mindig céltalanul éltem. Vagyis persze voltak céljaim, de rövidtávúak, amelyek aztán mindig bevégeztek, több kevesebb sikerrel. De hosszútávú célom, úgy mint, hogy mi leszek ha nagy leszek, sosem volt. És pedig most nagy szükségem lenne egy ilyen célra, amely véghez vihető.Rájöttem arra is, hogy én fiatalabb koromban, gyerekkoromban sosem gondoltam arra, hogy mi lesz velem 20 évesen. Ez egyrészt érthető is, hiszen gyerekként - kb. 10 évesen, de akár 14 évesen is - távolinak tűnik az, hogy én 20 éves leszek. Ma már bezzeg nincs így. Most már nem úgy gondolok a 30 éves korra, mint 10 évesen a 20-ra. Furcsa ez! Furcsa, sok felnőtt dologgal együttvéve.
Szóval most így vagyok! SEHOGY!
Igazából tudom, hogy ezen változtatom kellene. Töröm is agyam, de egyszerűen semmi nem jut az eszembe. Mindig az van benne, hogy majd csak lesz valahogy. - De most komolyan, lehet így hosszú távon élni? Bele a vakvilágba? Nem hinném.

(Deviantart)