Tavaszi péntek

A tavasz bizony megváratta magát. Egyszer beköszönt, hogy már igyekszik; majd még kicsit hagyott időt a télnek, de úgy hiszem tegnap óta már igazán tavasz van. (Legalábbis bízom benne!) Nincs is szebb annál, amikor reggel már napsütésben kezd el éledni a város, mikor dél környékén már melegíti az arcokat a napsugár és mikor este fél 6 felé szépen leköszön. Imádom a tavaszt - ezt már hangsúlyoztam itt párszor -, mindennel együtt imádom, de mégis a legjobban talán a napsütést imádom benne.
Eddig még ne gondolkodtam el rajta, hogy miért is kedvelem én annyira a tavaszt, de ma megtettem. Leírom, hogy mire jutottam.
Bizonyára azért a kedvencem, mert a szürke, hideg, borús, fagyos és a legkevésbé barátságos évszakot követi. A tél folyamán mindenki begubódzik, sokszor rossz kedvűek az emberek, nem lehet kimenni a természetbe, vagy ha igen, sok időt nem lehet eltölteni odakint több réteg meleg ruha nélkül. Tehát a tél körülményes.
Viszont jön a tavasz, a jó esetben 3 hónapnyi szürkeség után, és beindít mindent. Az embereket, a természetet, az egész világot. Leginkább a kellő napsütés mennyiséggel képes erre a csodára!
A tavaszt szinte minden ember kedveli. Nem igen ismerek olyan embereket, akik azt mondanák, hogy ők bizony utálják a tavaszt. A tavaszt nem lehet utálni, nem hagyja magát!
Minden olyan szépnek látszik tavasszal.
Jó magam ilyenkor kezdek el figyelni az életre. Jó lehet, hogy csak mostanság és hogy ezt a látás módot más is befolyásolja.
Ma is, mikor hazafelé tartottam az iskolából a napsütötte városon át, elhaladtam a múzeum előtt álló pad mellett. Ezt természetesen már korábban is megtettem, de most egy idős nagypapa és egy gyerkőc unoka foglaltak rajta helyet.
Annyira kedves látványt nyújtottak számomra ott ketten! Az idős nagypapa valamit magyarázott a kis unokájának, valamit után kutatott is a kabát zsebében, de míg elhaladtam mellettük, nem került elő az a valami. A kisfiú érdeklődve figyelte, hogy vajon a papa mit húz elő a kabátzsebéből. Lábai nem értek le a padról, kezeivel a háta mögött támasztotta meg magát. Aranyos arcú kis legény volt, akinek a szőke fürtös haja kilógott a sapka alól.
Nagyon kedves dolgok ezek a számomra az életben. És valóban, ezeket mostanság veszem csak észre. - Sajnos!
Egyrészt sajnálom, hogy csak most veszem észre ezeket a dolgokat, másrészt viszont cseppet sem sajnálom, mert van, aki egész élete alatt nem képes észre venni az élet effajta csoda dolgait. Őket jobban sajnálom!
Úgy hiszem mindannyiunknak oda kellene figyelni, nyitott szemmel kellene járni! Sokkal szebb lehetne az élet.

(deviantART)

(Az írás közben Yann Tiersen zenéjét hallgattam, számomra tökéletesen illik ehhez a tavaszias hangulathoz!)