Karácsonyi gondolatok

Gyerekkorom óta lényegesen megváltozott a karácsony!
Tegnap elgondolkodtam, hogy mitől olyan másak az utóbbi éven a karácsonyok, mint korábban, és rájöttem, hogy ezért is az felelős, hogy felnőttem. Másként élem át az egész ünnepet... Furcsa, és ez nem pozitív furcsaság!
Sajnálom, hogy ez így alakult. Amikor gyerek voltam, nagy hatással volt rám a várakozás, a karácsonyfa, az ajándékok, a vacsora, az ebédek... Az új ajándékaimmal, játékaimmal foglalkoztam egész szenteste, és az utána következő két napon is egyfolytában. De ez megváltozott! Persze, a fa szépsége ugyan úgy tetszik, a vacsora ugyanolyan ízletes, az ajándékoknak ugyanúgy örülök, de ez korántsem olyan, mint anno volt! Igazán meg sem tudom magyarázni, de olyan, mint ha hiányt éreznék. Valaminek a hiányát, de nem tudom megmondani pontosan, hogy minek a hiánya ez. Nem tudom megfogalmazni!
Idén valószínűleg az is közrejátszik, hogy nincs egyáltalán olyan időjárás, ami passzolna a karácsonyhoz. Tavaszi idő van és esik! A meleg, kellemes idő cseppet sem karácsonyi, az eső pedig egy borús hangulatot ad ennek a nagy ünnepnek. Igazán lehetne olyan idő, mint, amilyen a múlt hét végén volt! Az való ehhez a három naphoz, nem pedig a meleg rekord!
Bízom benne, hogy egyszer még visszatér az a valami, ami hiányzik számomra a karácsonyból! - Bár az is lehet, hogy még sem. Mert lehet, hogy minden felnőtt így éli át a karácsonyt, csak erről még nem végeztem közönség kutatást. - Jó lenne, hogyha majd nekem is lesz(nek) gyereke(i)m, akkor majd megváltozik a helyzet és velük együtt majd újra gyerekként élhetem át a karácsonyt!

(A képek a mi karácsonyunk hangulatát örökítik meg!)

Szeretnivaló hófehér puhaság

Azt hiszem határozottan állíthatom, hogy az idei éven igencsak megszerettem a telet! Igaz, hogy eddig nem igen volt benne részem, hiszen még csak egy hete van igazán tél. Egészen múlt vasárnapig a télnek csak a legrosszabb részét, a hideget tapasztaltam. De aztán múlt hét vasárnap leesett az első hó!
Tegnap pedig újabb hó örvendeztetett, egészen reggeltől kora estig! Amikor először kezdett szállingózni, örültem, de nem gondoltam, hogy mikor körülbelül 1 óra múlva kinézek az ablakon újból, minden csodaszép fehér lesz! Szemet gyönyörködtető látvány volt!
Ma még szebb volt hótakaró a napsütésben! Csillogót, mint megszámlálhatatlan mennyiségű apró kristály! Nagyon jó volt sétálni! Ropogott a hó a talpam alatt, mindent belepett a hó puhasága!
Eddig nem kedveltem a telet és az időjárását, de igen, idén bizony nagyon megszerettem! Most már bizton állíthatom, hogy a tavasz és a tél a két legkedvencebb évszakom és remélem, hogy még jó sok ilyen nap lesz februárig, mint amilyen a tegnapi és a mai volt!

(Ezek a képek a mai séta alkalmával készültek!)

Kedd esti gondolatok

Mostanában sokszor figyelem a fiatalokat, a 13-16 éves korosztályt... És olyankor belegondolok, hogy milyen volt, amikor én voltam annyi idős... Annyira távolinak tűnik! Igazából nem is sok mindenre emlékszem - erre már egyszer egy korábbi bejegyzésben részletesebben kitértem -, de arra bizony igen, hogy mennyire más voltam. Mennyire máshogy gondolkodtam, láttam dolgokat és viselkedtem.
Anyunak is említettem, hogy mennyi mindent másként cselekednék, hogyha annyi eszem lett volna akkor, mint most és ilyen felfogásom lett volna, mint most. Erre anyu azt felelte, hogy bizony ezzel sokan így vannak és lesznek még ilyen alkalmak, amikor így gondolom...
Aztán belegondoltam, hogyha akkor másként cselekedtem volna, az egész mostani életem nem ez lenne és nem itt és így tartanék, bizonyára! Hiszen egyetlen kis változás is teljesen másfelé terelte volna a korábbi életemet, ami viszont nagyba befolyásolta volna a mostani alakulását... Azért kíváncsi lennék pár alternatívára.
Jó lenne, hogyha lenne egy időgép, amivel vissza mehetnénk ezekbe az években és megváltoztatnék ezt-azt, meglátni, hogy akkor hogy alakult volna az életem... Persze csak úgy kíváncsiságból, mert a végén mindenképpen vissza kellene térnem a mostani életembe, a valóéletembe. Nagyon jó lenne! Szerintem sok mindenre választ kapnék!
Vagy nem is lenne olyan jó? Fene tudja, igazából!
Mindenesetre, az biztos, hogy sokat változtam azóta. Felnőttem, ami azért nagy változás volt az életembe! Szinte hülyének tartom magam a korábbi, jó pár évvel ezelőtti viselkedésem miatt... Persze nem szégyenlem, nem is lenne értelme, hiszen ami megtörtént akkor, azt megtörtént. Nincs mit tenni! Minden egyes akkori döntésem és tettem meghatározta a további dolgok alakulását... Így inkább örülhetnénk, hogy sok esetben, nagyon sokban, nagyon jól döntöttem. Persze voltak olyan döntéseim is, amikben bizony másként döntenék, hogyha most, így 20 éves fejjel kellene... De sebaj, örülök a mostani életemnek! És nem cserélnék -úgy hiszem - senkivel!
Épp a múltkorában olvastam valahol, hogy addig boldog az ember, amíg nem érzi úgy, hogy cserélne mással! És én hiszek ebben, bölcs gondolat!

ÁrULÓház

Tegnap egy kis időt töltöttem az egyik bevásároló központban - nevén nevezve az Árkádban. Ahogy ott álltam és körbenéztem, megállapítottam, hogy én bizony nem szeretek ott. Nem szeretem azt a nagy sürgés forgást, ami ott zajlik. Azt a sok ember - bár a sok embert egyéb helyeken sem szeretem, sőt általában irtózom a tömeges emberrajtól -, aki siet és nem figyel a másikra. Mindenki eszeveszetten csak a pénzét költi - sok esetben felesleges dolgokra. A rengeteg pacsulitól bűzlő, márkásabbnál márkásabb ruhát hordó ember. Az agyon maszkírozott, korosodó gazdag nők. A szolibarna, műszempillás tizen- és huszonévesek. A kigyúrt, zselézett hajú, 'kihaénnem' fiatalemberek... Mind azt hiszik, hogy a márkás ruha naggyá tesz, hogy csak úgy lehetnek valakik, hogy ha minden ruhájuk az Árkád valamelyik üzletéből való és olyan flottul is áll rajtuk, mint ahogy a kirakatban díszelgő műanyagbabákon. Mindent meg is tesznek azért, hogy úgy is álljon rajtuk.
Mikor érti már meg ez a sok ember, hogy a kinézet, a pénz, a vagyon csak egy dolog. Ettől még nem lesz valaki emberi ember! Ahhoz bizony a pénznél sokkal több minden kell, nem olyasféle kézzel fogható dolgok, mint a pénz.
Elszörnyülködtem! És ezek még csak a látogatók. De az üzletekben sem más a helyzet.
A márkásabbnál márkásabb boltok között az ember választani sem tud. Mindegyikbe pedig képtelenség bemenni és körbenézni. Minden butikba vonzóbbnál vonzóbb, drága ruhák sorakoznak a polcokon, lógnak a fogasokon és állnak tökéletesen, a formás idomú próbababákon. Az eladónők, illetve lányok, mind alapozóval kikent csinoskák. Már ők magukban reklám arcok, bizonyára előírás is, hogy nem akárki állhat egy-egy pult mögött. De a legtöbb esetben - és tisztelet a kivételnek -, olyanok, hogy vidd a ruhát, lehetőleg minél többet, fizess és menj. Még egy mosolyt sem eresztenek meg, hogy legalább látszatra elhidd, hogy örülnek, hogy megvettél egy zoknik 2000 forintért.
Azon is elgondolkodtam, hogy ez csak engem, illetve a fogyasztó társadalom kis hányadát zavarja csak. A többiek, akik ott válogatnak és költik a pénzüket, ők jól érzik magukat?! Nem tudom elhinni. Még ha csak nem is foglalkoznék ezekkel a tényezőkkel, amiket körülírtam - amikkel egyébként képtelenség nem törődni -, még akkor sem értem.
Alapjába véve már olyan barátságtalan ez a hatalmas építmény, körbe körbe hatalmas ablakokkal. A sok körfolyosó, a zaj, a különféle fülembe ordító zene, minden egyes üzlet mellett elhaladva. Nem tetszik, hogy mindent megtalál az ember egy helyen, pedig ez a kényelmet hívatott szolgálni. Nem szeretem, hogy szinte mindent tálcán nyújtanak egy-egy ilyen helyen, hogy van elég pénzed hozzá, és amit végképp nem szeretek, az az, hogy például egy magam fajta ember, aki nem él olyan elvek szerint, ahogy az ott vásárlók nagy része, az az, hogy bemegyek és rosszul érzem magam. Mintha nekem nem lenne ott keresnivalóm. Talán ez az, ami a legjobban taszít!
Persze azért van, ami tetszik nekem az Árkádban, de ettől még nem fogok odamenni sűrűbben - sőt talán még ritkábban is, kb. évente egyszer -, az a könyves bolt és a műszaki bolt, ahol a kezembe vehettem a különféle fényképezőket, amelyekre ácsingózom. Bizony, bizony!

Bárcsak...

Rájöttem, hogy a kisgyerekek nagyon jó hatással vannak rám! A határtalan boldogságuk, a saját külön kis, naiv világuk annyira magával ragadó. Amikor egy kisgyerekkel töltök egy kis időt, mindig úgy visszavágyom én is abba a korba. Amikor még minden nap egy új kaland volt, amikor minden kis dolog felfedezés, hatalmas örömöt jelentett. Mennyire jó is volt...
A könyvbe is, amit most épp olvasok (Cecelia Ahern - Bárcsak láthatnál), erről van szó... A gyerekek világa mennyivel más, mint a felnőtteké! Annyi, de annyi mindent, annyi csodát tudnánk tanulni, mi felnőttek a gyerekektől. Úgy hiszem, hogyha ezzel mindenki így lenne, akkor nagyot változna a világ!
Én nem is emlékszem, hogy hogyan lettem gyerekből felnőtt! Ez nem olyan, hogy kedden még gyerekként fekszem le és szerdán már felnőttként kelek fel, én mégis így gondolom, mert nem emlékszem, hogy ez, hogy alakulhatott bennem.
Valószínűleg, mert ez a legreálisabb elgondolásom ezzel kapcsolatban, hogy a dolgok alakulása, az események és a korom nagyban meghatározták a felnőttség kialakulását bennem.
Vannak olyan gyerekek - akik már belelátnak a felnőttek zavaros dolgaiba -akik azt mondják, hogy ők bizony örökre gyerekek maradnak! De szerintem ilyen nincs. Ilyen nem létezik! Egy ember sem fog tudni örökre gyereknek maradni, nem ez az élet rendje. És mivel nem ez a rendje, hanem az, hogy egy idő után már bizony fel kell nőnie és felnőttként helyt állnia a világban, így nem tudja megakadályozni senki sem, hogy ez bekövetkezzen, bármennyire is szeretné!
Úgy vélem ezt még csak késleltetni sem tudja az ember, mert nem önmaga a befolyásolója a folyamatnak, hanem magam az élet! Arról pedig senki nem tudja, hogy hogy alakul holnap, vagy már a következő pillanatban!
Pedig bizony nagyon jó lenne örökre gyereknek maradni... Én is szívesen lennék az! Persze nem mindig, nem mindig szeretnék gyerek lenni, mert vannak felnőttes dolgaim, amiket viszont nagyon szeretek és szeretek jó néhány olyan dolgot, ami együtt jár a felnőttséggel, de azért bizony jó lenne néha-néha, egy-egy délutánra újra kisgyereknek lenni és játszani a végtelenségig!
Bárcsak lehetne így....

Jövő idő

Mostanság sokat gondolkodok az eltelt időre. Belegondolok, hogy már 20 éve - nem, mintha öregnek hinném ettől magam! - vagyok ezen a földön és annyi minden történt velem, amelyeknek a felére nem is emlékszem.
Sok olyan pillanat volt, amely meghatározta az életem, a további eseményeket, ezekre persze azért emlékszem, de nagyon sok olyan pilllanat volt, amelyek akkor voltak fontosak, amikor megtörténtek és csak az a pillanatot határozták meg, bizony ezek közül nem sokat tudnék felidézni. (Bár itt meg kell jegyeznem, úgy érzem nyár óta leengedett az agyam. Kiveszett belőle jó sok minden, amelyekre szükségem lenne, és mikor kutatok utánuk, nem jönnek elő. Ez zavar, hiszen sok mindent elfelejtettem, és ettől sokszor érzem magam hülyén!)
Például, mintha körülbelül úgy 4-5 éve megállt volna az idő. Ezt nem tudom, hogy magyarázhatnám el érthetően, de azért teszek rá egy kísértelet.
Arról van szó, hogy olyan, mintha ezek az évek alatt minden változott volna körülöttem, az emberek, a környezet, az egész világ, csak én lennék ugyanaz. - Ami persze nem igaz, hiszen rettentő sokat változam magam is az utóbbi időben. - Ez idő alatt történt dolgok,mintha csak úgy megtörténtek volna, miközben én ott sem voltam. Ez nagyon furcsa érzés! Pedig sok olyan dolog történt például az elmúlt 1 évben, amelyek többet bizony nem fognak!
Úgy érzem, telik az idő, én nem öregszem, csak a korom lesz egyre több.
Nem tudom, hogy ezzel mindenki így van -e, hogy a felnőtt kor teszi ilyenné az embert, mindenesetre engem mindig elgondolkoztat!
Szeretnék egy-egy pillanatot újra átélni, úgy ahogy igazán szeretném! Most már tudom, hogy mi hogyan történik majd, tudom, hogy mire kell odafigyelnem, hogy igazán fontos legyen az a pillanat, szeretnék visszautazni az időben és ezt megtenni!
De mivel erre nem lesz mostanában lehetőségem - sőt, úgy gondolom erre sosem lesz -, így hát "csak" annyit tehetek, hogy a még megélésre és átélésre váró pillanatokra a jövőben még jobban odafigyelek és majd akkor azok olyanok lesznek, amilyeneknek én elképzelem!

Csütörtök esti szerelem

Úgy hiszem, amíg az ember nem volt messze jó ideig attól az embertől, akit különleges szeretettel szeret, az nem is tudja, mit jelent az, hogy hiányzik valaki!