ÁrULÓház

Tegnap egy kis időt töltöttem az egyik bevásároló központban - nevén nevezve az Árkádban. Ahogy ott álltam és körbenéztem, megállapítottam, hogy én bizony nem szeretek ott. Nem szeretem azt a nagy sürgés forgást, ami ott zajlik. Azt a sok ember - bár a sok embert egyéb helyeken sem szeretem, sőt általában irtózom a tömeges emberrajtól -, aki siet és nem figyel a másikra. Mindenki eszeveszetten csak a pénzét költi - sok esetben felesleges dolgokra. A rengeteg pacsulitól bűzlő, márkásabbnál márkásabb ruhát hordó ember. Az agyon maszkírozott, korosodó gazdag nők. A szolibarna, műszempillás tizen- és huszonévesek. A kigyúrt, zselézett hajú, 'kihaénnem' fiatalemberek... Mind azt hiszik, hogy a márkás ruha naggyá tesz, hogy csak úgy lehetnek valakik, hogy ha minden ruhájuk az Árkád valamelyik üzletéből való és olyan flottul is áll rajtuk, mint ahogy a kirakatban díszelgő műanyagbabákon. Mindent meg is tesznek azért, hogy úgy is álljon rajtuk.
Mikor érti már meg ez a sok ember, hogy a kinézet, a pénz, a vagyon csak egy dolog. Ettől még nem lesz valaki emberi ember! Ahhoz bizony a pénznél sokkal több minden kell, nem olyasféle kézzel fogható dolgok, mint a pénz.
Elszörnyülködtem! És ezek még csak a látogatók. De az üzletekben sem más a helyzet.
A márkásabbnál márkásabb boltok között az ember választani sem tud. Mindegyikbe pedig képtelenség bemenni és körbenézni. Minden butikba vonzóbbnál vonzóbb, drága ruhák sorakoznak a polcokon, lógnak a fogasokon és állnak tökéletesen, a formás idomú próbababákon. Az eladónők, illetve lányok, mind alapozóval kikent csinoskák. Már ők magukban reklám arcok, bizonyára előírás is, hogy nem akárki állhat egy-egy pult mögött. De a legtöbb esetben - és tisztelet a kivételnek -, olyanok, hogy vidd a ruhát, lehetőleg minél többet, fizess és menj. Még egy mosolyt sem eresztenek meg, hogy legalább látszatra elhidd, hogy örülnek, hogy megvettél egy zoknik 2000 forintért.
Azon is elgondolkodtam, hogy ez csak engem, illetve a fogyasztó társadalom kis hányadát zavarja csak. A többiek, akik ott válogatnak és költik a pénzüket, ők jól érzik magukat?! Nem tudom elhinni. Még ha csak nem is foglalkoznék ezekkel a tényezőkkel, amiket körülírtam - amikkel egyébként képtelenség nem törődni -, még akkor sem értem.
Alapjába véve már olyan barátságtalan ez a hatalmas építmény, körbe körbe hatalmas ablakokkal. A sok körfolyosó, a zaj, a különféle fülembe ordító zene, minden egyes üzlet mellett elhaladva. Nem tetszik, hogy mindent megtalál az ember egy helyen, pedig ez a kényelmet hívatott szolgálni. Nem szeretem, hogy szinte mindent tálcán nyújtanak egy-egy ilyen helyen, hogy van elég pénzed hozzá, és amit végképp nem szeretek, az az, hogy például egy magam fajta ember, aki nem él olyan elvek szerint, ahogy az ott vásárlók nagy része, az az, hogy bemegyek és rosszul érzem magam. Mintha nekem nem lenne ott keresnivalóm. Talán ez az, ami a legjobban taszít!
Persze azért van, ami tetszik nekem az Árkádban, de ettől még nem fogok odamenni sűrűbben - sőt talán még ritkábban is, kb. évente egyszer -, az a könyves bolt és a műszaki bolt, ahol a kezembe vehettem a különféle fényképezőket, amelyekre ácsingózom. Bizony, bizony!