A könyvbe is, amit most épp olvasok (Cecelia Ahern - Bárcsak láthatnál), erről van szó... A gyerekek világa mennyivel más, mint a felnőtteké! Annyi, de annyi mindent, annyi csodát tudnánk tanulni, mi felnőttek a gyerekektől. Úgy hiszem, hogyha ezzel mindenki így lenne, akkor nagyot változna a világ!
Én nem is emlékszem, hogy hogyan lettem gyerekből felnőtt! Ez nem olyan, hogy kedden még gyerekként fekszem le és szerdán már felnőttként kelek fel, én mégis így gondolom, mert nem emlékszem, hogy ez, hogy alakulhatott bennem.
Valószínűleg, mert ez a legreálisabb elgondolásom ezzel kapcsolatban, hogy a dolgok alakulása, az események és a korom nagyban meghatározták a felnőttség kialakulását bennem.
Vannak olyan gyerekek - akik már belelátnak a felnőttek zavaros dolgaiba -akik azt mondják, hogy ők bizony örökre gyerekek maradnak! De szerintem ilyen nincs. Ilyen nem létezik! Egy ember sem fog tudni örökre gyereknek maradni, nem ez az élet rendje. És mivel nem ez a rendje, hanem az, hogy egy idő után már bizony fel kell nőnie és felnőttként helyt állnia a világban, így nem tudja megakadályozni senki sem, hogy ez bekövetkezzen, bármennyire is szeretné!
Úgy vélem ezt még csak késleltetni sem tudja az ember, mert nem önmaga a befolyásolója a folyamatnak, hanem magam az élet! Arról pedig senki nem tudja, hogy hogy alakul holnap, vagy már a következő pillanatban!
Pedig bizony nagyon jó lenne örökre gyereknek maradni... Én is szívesen lennék az! Persze nem mindig, nem mindig szeretnék gyerek lenni, mert vannak felnőttes dolgaim, amiket viszont nagyon szeretek és szeretek jó néhány olyan dolgot, ami együtt jár a felnőttséggel, de azért bizony jó lenne néha-néha, egy-egy délutánra újra kisgyereknek lenni és játszani a végtelenségig!
Bárcsak lehetne így....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése