KiBESZÉLő szombat este

Amikor új közegbe kerülök, sokszor mondják rám, hogy csöndes vagyok.
Akikhez nem szólok, és akikkel nem beszélgetek (egyből), azt hiszik, hogy barátságtalan vagyok.
Akik nem ismernek, azt hiszik rólam, hogy nagyképű vagyok.
Akik ismernek azok pedig tudják, hogy az előzőekből egyik sem igaz rám. - Bár, de az első igen, olykor.
Engem nem zavar már, hogy csöndes vagyok, és nem vagyok az a kommunikatív fajta. Nem vagyok olyan ember, aki csak úgy képes (vad)idegen emberekkel neki állni bármiről beszélgetni. Egy ideig küzdöttem ez ellen és kerestem magamban a hibát, hogy mégis miért van az, hogy míg mások felhőtlenül képesek bárkivel, bármiről, bárhol, bármikor beszélgetni, én miért nem tudok?! Zavar, és frusztrált ezzel a tulajdonságom. De aztán jó időbe tellett, míg beláttam, hogy ezzel teljesen feleslegesen küzdök, mert ilyen vagyok és kész. Sosem leszek már az, aki olyan nagyon könnyen képes ismerkedni! Fiatalabb koromban - vagy mondhatnánk az is, hogy gyerekkoromban -, ez könnyebben ment. De aztán azóta megtapasztaltam bár dolgot, sok emberrel találkoztam, sok mindent észrevettem, így aztán megváltoztam. Megváltozott a jellemem, meg változott az addig kialakított képem az emberekről, a világról, az egész életről és ez a változás hozta magával ezt a tulajdonságomat is, hogy nem vagyok képes könnyen beszédbe elegyedni másokkal.Ez sokaknak bántó úgy vettem észre! Sokan úgy érzik, hogy ez ellenük irányul, hogy én már nem is kedvelem őket az első pillanattól kezdve, csak mert nem szólok hozzájuk. Ezért tartanak barátságtalannak! Pedig szerintem nem vagyok barátságtalan. Ha az lennék, akkor nem lennének barátaim és gonosz, rosszindulatú ember lennék. Mert szerintem az, aki barátságtalan az gonosz, pesszimista és rossz ember. Tehát nem vagyok barátságtalan.
Akik ezt gondolják, ők bizony nem ismernek! - Bár igazából nem is bánom. Mert, aki nincs hozzám elég türelemmel, az nem is akar megismerni és meg sem érdemli, hogy megismerjen. Így az az ember igazából engem nem is nagyon érdekel!
Ez a gondolat azért születhet meg egyesek fejében, hogy én barátságtalan vagyok, mert mielőtt bárkivel is bármiféle kommunikációt folytatnék szemügyre veszem az illetőt és véleményt gyártok róla. Persze ez megfogalmazhatatlan vélemény igazából! Nem tudnám megfogalmazni, hogy ezt mit is jelent, mert ez más ember, rajtam kívül nem igazán értheti, ezt csak én értem. Én tudom a saját jelzéseimből, a saját megfogalmazhatatlan véleményem által, hogy mit is akarok én attól az embertől. Már, ha akarok én egyáltalán valamit. És ide is akarok kilyukadni.
Hogy ezt az ú. n. "elemzést" követően - ami változó időtartamú, van, hogy ez sok időt vesz igénybe. Napokat, heteket, vagy akár éveket. De olyan is lehet, hogy órákat, vagy csak perceket. Ez alatt én eldöntöm, hogy az adott illetővel én vajon kijövök-e, tudunk-e majd beszélgetni, vagy csak úgy elleni egymással. Úgy veszem észre, hogy ez az "elemzés" mostanság leginkább nem-leges válaszokkal szolgál, sajnos! - De ez kérem szépen, nem csak az én hibám!Ha így történik, akkor az adott illetővel bizony talán sosem beszélgetek! - Megtörtént már, illetve ez folyamatos. Mert van olyan személy, akivel bárhányadik találkozás alkalmával sem beszélgetek. - Na ezek az ember tartanak engem barátságtalannak és bunkónak! Meg kell valljam, külső szemlélő számára, ez érhető is, szerintem. Miért ne tartana valaki engem bunkónak, ha egyszer nem vagyok képes évekig beszélni egy emberrel. De szerintem leginkább azért, mert rosszat sosem csináltam ezeknek az embereknek és nem is kívántam. Sőt, ha úgy adódik, akkor segítek is nekik! Ettől nem vagyok én bunkó! - És persze, azt is megjegyezném, csak a félreértések elkerülése végett, hogy ezek a beszélgetések nem azt jelentik, hogy két szót sem váltunk egymással, mert annyit igen, csak ezeken a formális mondatokon túllépve, komolyabb beszélgetésre ezekkel az emberekkel még nem került sor!
Vannak tehát számomra olyan emberek, akikről tudom, hogy lesz közös téma, akikben látom a közös érdeklődést, az akaratot, hogy beszélgessen velem, velük rendszeresen kommunikálók ilyen vagy olyan formában, sűrűbb vagy ritkább rendszerességgel. - És ebben persze beletartoznak a barátok is!
Valamint vannak, azok, akinek eleve a személyisége felháborít, akik már a kommunikációjuk mikéntjével, formájával eltaszítanak maguktól, vagy akikben látom, hogy abszolúte nem tudnánk miről beszélni. - Mert van ilyen! Ezt egy jól bevált rendszerre alapozom, mert igen is működik!
Így működöm tehát én! Kissé bonyolultnak tűnhet, pedig, hogyha az emberben működik, saját magában, akkor nem olyan bonyolult az!
Együtt kell vele élni, és a legtöbb jót kihozni belőle! Mert sokkal több előnye van, mint hátránya, azt elmondhatom!
Nem mondom, hogy ez által nem voltam még kellemetlen helyzetben, mert igen is voltam. De akkor sem akartam erőltetni azt, amihez nem volt kedvem. Úgy hiszem, annak nincs sok értelme!
Ezért vagyok én csöndes. Van, aki ezt elfogadja. - Már, mint hogy csöndes vagyok, mert erről a rendszerről nem tud senki. Bár egy ember talán igen, azt hiszem neki említettem. Illetve eddig nem tudott senki, mert most már bárki tudhat róla, aki elolvassa ezt! - Már ha olvassa egyáltalán valaki is?! -
És van, aki nem! Ő folyton morog nekem, hogy miért nem tudok beszélgetni másokkal, miért kell mindig szótlanul állnom! Meg kell valljam ez sokkal jobban zavar, annál, hogy valaki bunkónak tart! Azt hogy én ilyen vagyok, ő meg olyan, hogy képes csacsogni csak úgy, elfogadást kíván. Én képes vagyok elfogadni, hogy ő beszédes, ő meg fogadja el azt, hogy én meg egyáltalán nem! Aki ismer (vagy igazából ezek alapján az ilyen csak szeretne ismerni), az tanuljon meg ezzel együtt élni, mint ahogy én is megtanultam. Én is meg tanultam nagyon sok más emberi tulajdonságokkal, amelyek bennem nem találhatóak meg! Mostanság ez a nagy utam és feladatom, hogy mindenkit elfogadja olyannak, amilyen. Persze attól, még, hogy elfogadom nem feltétlenül fogom szeretni vagy kedvelni, és nem feltétlenül fogok vele beszélgetni. Egyszerűen csak elfogadom, hogy ő olyan és kész! Nem bántom, és nem akarom megváltoztatni! Kivéve, hogyha ő is engem!

És zárás képpen még annyit megjegyeznék, hogy ezek a társalgások természetesen csak személyesen értendőek, hiszen írásban (email, chat, msn stb.), mindenki olyannak látszatja magát, amilyennek csak szeretné. A személyes találkozás bizony árulkodik!

(deviantart)