Arról, ami megadatik

Sokat gondolkodom mostanában, hogy miket szeretnék. És itt most nem kézzel fogható, tárgyi eszközökre gondolok, hanem sokkal fontosabb, emberi dolgokra. Szeretnék például egy igaz, nagyon jó barátot. Olyat, amilyen sok embernek van. Olyat, aki tényleg olyan, mint hogyha a másik feled lenne. Én még sosem éreztem, hogy lenne ilyenem. Sok embert hittem már ilyennek, de aztán később mindegyikről bebizonyosodott, hogy tévedtem. Egy idő után már kissé unalmas a keresgélés, és vágyakozás. Szóval én inkább csak várom, hogy hátha egyszer ez is sikerül! Nagyon örülnék neki és nagyon boldog lennék! Megbecsülném az az egyetlen embert, az igaz barátot.
Emiatt irigykedni és képes vagyok. Pedig nem tartom magam irigy embernek. Nem jellemző rám, hogy egy klassz ruháért vagy szép hajért irigykednék egy másik emberre, lányra. Emiatt azonban igen. Nagyon tudom sajnálni olyankor, hogy nekem nincs ilyen ember az életemben. Akivel mindent megoszthatnék, akiben teljes mértékben megbizhatnék, aki nem bosszant és aki olyan, mint én. Ugyanazokat a dolgokat szeretnénk, ugyanazokat utálnánánk. Ugyanúgy vélekednénk dolgokról és ugyanúgy látnánk dolgokat. Ugyanolyan komolyak lennénk. Ugyanazok a dolgok lennének fontosak számunkra, az életben és abban, amit még el szeretnénk érni. Remek lenne! Csodálatos! Szeretném.
Ilyen dolgokra gondolok, amikor azokra a dolgokra utalok, ami nekem nincs, másoknak viszont van.
Ilyen még a tehetség is. Én erre nem feltétlenül vágyom, úgy mint hogy színész, festő, zenész vagy hasonló szeretnék lenni. Inkább csak szeretnék szépen fogalmazni, szeretnék jobban dolgokat megeleveníteni például egy-egy fotón. Szóval nem kell nekem világsiker, inkább csak magammal legyek megelégedve, nem érdekelnek mások. Így talán egyszerűbb, és érthetőbb! Ezt szeretném.
Bosszantani tud, mikor valakinek van ilyen tehetsége, vagy ennél nagyobb, teszem azt remek énekhangja, és elfecsérli. Mikor nem becsüli, hagyja és nem törődik vele. Mikor nem akarja kihozni magából ennek érdekében a maximumot, amikor vannak olyan emberek, akik az ő tehetségének a töredékéért ölni tudnának. Ez elég bosszantó és értelmetlen dolog úgy hiszem!
És annyi ilyen dolog van még a világban... Annyira furcsa ez az egész! Mindennek meglenne a maga helye és minden mehetne sokkal jobban, sokkal jobb mederben. Mindenki, legalábbis jó páran, véleményem szerint, sokkal boldogabb és kiegyensúlyozottabb életet tudnának élni. És legyen ez a végszó.

Szeptember

Hol van az még?

Ha valami távolabbi dolgot említ az ember, mondjuk maradjuk a mostani példánál, szóval egy távolabbi, másik évszak hónapját említve, mindenki azt mondja, hol van az még?
Jól emlékszem, mikor tavaly szeptemberben - épp hogy elkezdődött az új tanév - megemlítettem anyunak, hogy nem sokára itt a karácsony. Erre ő ismét mondta, hogy hol van az még? Mondtam, hogy majd meglátod... És hipp hopp itt volt a karácsony! Anyu sem hitte el, hogy milyen hamar telik az idő.
Szóval ez a mostani szeptember is majd egy kettőre itt lesz, én tudom!
Sok minden fog még addig történni, nem akarok én ennyire előrerohanni. Hiszen olyan dolgok történnek majd velem, amik máskor nem fognak. Amik lezárják a középiskolás tanulmányaimat. Itt lesz a nyár, ami mindig élményekben gazdag, azt sem szeretném azért kihagyni, annak ellenére, hogy utálok izzadni! Megkapom a csodagépet érettségire, akkor még boldogabb lesz a nyári szakasz, hiszen folyton kattintgatni fogok, úgy tervezem!

De aztán bármennyire is akarom majd húzni a nyár végét, nem fogom tudni!
Szeptember sok újat fog hozni, amelyek közül nem mindegyiknek örülök kitörő örömmel.
Én új tanévet kezdek, újságírást fogok tanulni, amit azért várok, hiszen mindig is vonzott ez a dolog és kíváncsi vagyok!
De Ő messze lesz! Hiszen azért Kortrijk nem egy séta távra van innen! Nagyon fog hiányozni! A lassan 5 év alatt még sosem töltöttünk egymástól messze ennyire sok időt, ekkora nagy távban. Furcsa lesz és rossz! De meg kell szoknom, hiszen "csak" fél év! Majd az is hamar elrepül, mint ide szeptember. - Ezzel nyugtatom magam!
Persze semmiképpen nem bánom, hogy megy, még hogyha rettentően is fog hiányozni! Neki ez mindennél nagyobb, vissza nem térő alkalom, és fontos számára! Nem szerettem volna megakadályozni ebben! Szüksége van rá, hát menjen! Én majd itthon várom, hiányolom és szeretni fogom!!

Vasárnap délutáni vélemények

Annyira utálom ezeket a hatalmas társadalmi különbségeket.

Ez a minap fogalmazódott meg benne, amikor bicikliztünk a külvárosban. Akkora háznak nevezett palotákat építettnek egyesek maguknak (és a családjuknak), hogy egy olyanból a mi lakásunk huszonötször kijönne. Felháborító!
Egyrészt azért, mert másoknak még csak töredéknyi otthonuk sincs, másrészt meg mert emiatt feljebb valónak érzik magukat a tulajdonosaik, a normál átlag embertől. Fennhéjázók, nagyképűek. Utálom az effajta embereket!
És azt a társadalmi beidegződést is, hogy mindig tuti, minden nagyon jól működik, minden legyen mindennél jobb, törődjünk a környezetünkkel, egymással, a társadalommal, a világgal, segítsünk a rászorultakon és mindjárt jobb lesz a világ! Mindenki ezt hangoztatja és tenni senki nem tesz érte! Ez nagy hülyeség! Én nem beszélek olyan dolgokról, amiket nem teszek/nem tennék mert. Minek? Értelme semmi. Felesleges szájtépés.
Terveim nekem is vannak/lennének, hogy hogyan tegyük jobbá az elfajult világunkat, de nem alkotok téziseket, amiket mindenki nagy dobra ver, de tenni senki nem tesz érte - vagy legalábbis csak nagyon kevés, aki tud és akar.
És persze ezzel párhuzamosan - a dumával párhuzamosan - minden az ellentétes irányba halad. Minden rosszabb, minden a csőd szélére kerül, minden romlik, egyre több az erőszak és a fejvesztettség.
Régen, érdekes nem volt ekkora nagy fenék kerítve ennek az egésznek, mégis jobban és értelmesebben éltek az emberek! Akkor most hol a hiba?
Mindenkiben! Úgy gondolom, hogy mindenkiben! Aki elindította, aki benne él, aki bele születik. Egyrészt nem is tehetünk róla, de azért elég felháborító! Hiszen vannak, akiket ez egyáltalán nem is érdekel. Mindenki a saját érdekeit nézi és követi. Senki nem törődik már a másikkal, az idegennek, aki lehet, hogy ugyanolyan ember, mint ő, de nem is veszi vagy nem is akarja észre venni. Mindenki rohan! Mindenki siet valahová! Mindenkinek annyi dolga! Közben pedig fokozatosan veszik ki az társadalom tagjaiból az emberség, és a valós érzelmek. Az apró dolgok elértéktelenednek, minden a pénz és a külsőségek!

Nagyon nem tetszik ez a világ így nekem!

Április kezdete

Ez azért szerintem már több, mint tavasz! Hol volt az igazi tavasz? Az a pulcsiban, kiskabátban mászkálós tavasz? Kedden még tél volt, csütörtökön meg már nyár. Én a tavaszt szeretem. Nekem az a kedvencem!