Újévi bejegyzés

A legutóbbi bejegyzésem óta eltelt több, mint 2 hónap és elmúlt egy év is.
Igen, baromi ritkán posztolok, pedig hányszor, de hányszor megfogadtam már, hogy most már rendszeres leszek és kiírom magamból minden gondolatomat, érzésemet és bármit, amiről írni szeretnék. Írni jó és szeretek is, akkor meg miért nem teszem?! - Főleg így, hogy látom, hozzászólósak is kapok, tehát azért valaki mégis csak kíváncsi a szavaimra! :) Köszönöm mindazoknak, akik olvasnak, olvastak legalább csak pár mondatot is tőlem!

Az új év engem sosem indít be igazán. Nem hiszek abban, hogy azért, mert decemberből átléptünk januárba, majd minden megváltozik és új életet kell kezdenünk! Nem hiszem, hogy a nagy változások ideje is pont ekkora esik. Az ember általában nem az önmaga elhatározása által kezd új életet, hanem mert épp úgy adódik, valami befolyásolja, lehetősége adódik rá. Ez úgy gondolom nem általános, hogy december 31-ről január 1-jére történik meg.
Így hát én nem kezdek tiszta, új lappal. Nem várok sokkal többet ettől az évtől, mint például a tavalyitól vártam. Igazából talán a túlságos realista felfogásom az, ami ezt műveli velem. Mert gondolom, hogy minden, ami ebben az évben megtörténik majd, vagy nem történik meg, leginkább rajtam múlik. Szóval nem az évtől kell várjam a nagy változásokat, a tervek - amik egyébként nagyon csekély számúak és túlságosan közhelyesek -, hanem saját magamtól. És sajnos magamtól már várom egy ideje!! De azért bízom benne, hogy idén akaratosabb leszek!
De azért fogadkoztam újév napjának hajnalán! Persze, hogy! Hiszen kedves dolognak tartom a legnagyobb vágyunk, álmunk, tervünk elmormolását magunkban. Erőt ad talán!

Mindenesetre Boldog Új Esztendőt Kívánok mindenkinek, akihez eljutnak a fene mondataim! :)

Kora esti gondolatok, avagy egy hónap kihagyás után egy kis élet morzsa

\\Először is, csak úgy tájékoztatásképpen: a múltkori pesszimista hangulatom alább hagyott, de véleményem attól még rendíthetetlen. \\

Sokszor úgy érzem, hogy nem jó helyen vagyok. Nem jó helyen élek, nem jó környezetben vagyok, nem jó emberek vesznek körül, nem jó testben vagyok, nem jó helyzetben, nem jó pillanatban... és sorolhatnám. - Ezzel mindenki van így egyébként, úgy időnként? Mert ha igen, az kissé megnyugtatólag hatna rám.

Az utóbbi három említett dolog fordul elő talán a legkevesebbszer - hál' istennek -, viszont az előtte lévő, négy említett dolog annál többször - sajnos.
Azt hiszem nekem nem itt, nem így kellene élnem. Sokkal másabb emberek között lenne a helyem. Sokkal kultúrgazdagabb környezetben kellene lennem, élnem, gyarapodnom. De nem így van. Nem teszem. Pedig tehetném, tudom. Minden rajtam áll!
De akarat gyenge vagyok és nem teszek. Inkább meghunyászkodom, hogy így van és kész. Inkább morgok, hogy már megint miért érzek így, és miért nem keresek inkább egy olyan közeget, amely sokkal inkább nekem való.
Persze vannak olyan érzések is, amikor azt érzem,hogy jó helyen vagyok. Jó helyen élek, jó környezetben, számomra megfelelő emberek között, jó testben, jó helyzetben, jó pillanatban... és még sorolhatnám.
Viszont ez van kevesebbszer, de amikor még is van ilyen, a ráeszmélés pillanata valamiféle tökéletességgel tölt el. Örülök akkor, hogy van ilyen is és próbálom kiélvezni az adott pillanat minden kis apró másodpercét.

Na most ezen is szeretnék változtatni.Többek között.
Most, hogy lezárult egy - hosszú évek óta folyó - életszakasz, ezen is szeretnék változtatni.
Szeretnék sokat gondolkodni, szeretnék cselekvőképessé válni - apránként persze, nem egyből mindent, úgy durr bele -, szeretnék az elhatározásaimnak megfelelően cselekedni!

Bízom benne hogy ez elindul és lesz erőm, kedvem és ügyességem végig vinni ezt az életcélt és elhatározást. Most ezen leszek, most ez a legfontosabb!

Jó vagy?!

Ha szép vagy, jó vagy!
Ha vékony vagy, jó vagy!
Ha márkás cuccaid vannak, jó vagy!
Ha mindenkivel kedves vagy, jó vagy!
Ha képes vagy meghunyászkodni, jó vagy!
Ha beképzelt vagy, jó vagy!
Ha lesz/rsz mindenkit, jó vagy!
Ha nem törődsz másokkal, jó vagy!
Ha nem bírsz gondolkodni, jó vagy!
Ha adod a hülyét, jó vagy!
Ha bírsz s/ggeket nyalni, jó vagy!
Ha sok pénzed van, jó vagy!
Ha totál ostoba vagy, jó vagy!

Ez akár egy Belga szöveg is lehetne, de nem az.
Ez mostanában a véleményem az emberekről, a társadalomról, erről a nyomorult, elkorcsosult, undorító világról, amiben mostanában élnünk KELL!
Általában nem vagyok ilyen pesszimista, szatirikus és nyers, de most ez a véleményem!
Agyamra megy már a sok ostobaság, amit napról-napra el kell viselnem.
Agyamra megy a sok ostoba ember sok ostobasága!

Szeptember

Elkezdődött az iskola, és ez a szobánkba a nagy rendetlenségből vehető leginkább észre. Nem tanszerek, könyvek, tollak vagy füzetek hevernek szerte szét a szobában, hanem minden. - Bár mondjuk ebben a picinyke szobában nem is oly nehéz rendetlenséget csinálni! :) - De leginkább ruhák. Itthoni ruha itt, iskolába járós ruha ott, a hétvégéről előmaradt ruha amott. Egy pár zokni itt, egy mamusz pár ott.
És akkor ezek tetejére halmozódnak olykor olykor a lapok meg a fénymásolatok. Csodálatosan szép látvány!

*

Pénteken, azaz szeptember 3-án betöltöttem a 21. életévemet.
Nem izgat különösebben. Már mint a kor. Úgy gondolom az csak egy szám, nem is nagyon szoktam vele törődni! Legalábbis a magaméval nem. Azzal mindenképpen a legkevesebbet!
Okos és bölcs mondásnak tartom, hogy mindenki annyi idős, mint amennyinek érzi magát, így én megmaradtam 17, na jó 18 évesnek.
Ez kissé nevetségesnek hangozhat, hogy ennyi idősen, nagyokoson kijelentem, hogy én 18 évesnek érzem magam, mikor az még csak 2 éve volt és valljuk be őszintén az nem egy kisgyermekkornyi idő, illetőleg ennyi idősen ezek az évek még eléggé egybemosódnak, így igazából meg sem lehet különböztetni az egyik eltelt évet a másiktól, az egyik szülinapot, a másiktól.
Én mégis úgy érzem, hogy akkor tájt változtam meg. Persze nem egyik napról a másikra. Nem lettem a 18. szülinapomtól kezdve hirtelen felnőtt, érett meg minden ami ezzel jár. Hanem talán akkora érett be a folyamat. A körülre. 17-18 éves koromra.
Valamint tudom, hogy mikor fiatal(abb) voltam, akkor mindig ilyenekre gondoltam, hogy 'jajj, majd 18 évesen milyen fene csuda jó világ lesz, mert akkor már felnőtt leszek és nekem senki nem parancsolhat' meg hasonlók. Aztán a fenéket! Amikor az ember megéri azt a kort, sőt, amikor már közeledik felé, akkor belátja, hogy nem változik szinte semmi. Csak elindul egy folyamat - amit közben az ember észre sem vesz -, csak hol fent van, hol lent van, hol ezt akarja, hol azt akarja, nem is gyerek már, de nem is felnőtt, nem tudja, hogy mit akar kezdeni magával, minden érdekli, de talán igazából semmi... és ezt közben talán észre sem veszi. Leginkább csak szenved, még ha némán is... És így évek múltán jön rá, hogy most már nincs ez! Most már viszonylag nyugalom van, most már talán megérett. Még nem teljesen felnőtt, még nem kell a saját lábán állni - legalábbis nem mindkettővel, elég félpárral!
Azt hiszem nálam ez úgy 3-4 évvel ezelőtt észlelődött először. Akkor értem el a mostani szintemet. Akkor persze nem voltam ilyen sem, mint amilyen most vagyok, akkor talán kicsivel nagyobb volt bennem még a gyerekesség és a lazaság. Ez párosult a felnőtt(nek mondható) öntudatommal és felfogásommal. - Mára úgy gondolom ez a gyerekesség és lazaság megkopott, amit bánok. Akkor volt jó, azért is szerettem annyi idős lenni! Szeretném, ha ez most is így lenne!
Bááár... kaptam helyette más egyéb jó tulajdonságokat! Illetve "növesztettem" magamnak más egyéb jó tulajdonságokat, amelyeket viszont nem biztos, hogy lecserélném a gyerekességre meg a lazaságra...!

Sokat gondolkodom azon is, hogy változtatnék-e valamit a tinédzser koromon. És egyre inkább elképzelem, hogy mi lett volna, hogyha a nagy döntési lehetőségeknél a másik utat választom. Vagy nem is kell a nagyoknál, ha a legtöbbnél épp az ellenkezőjét választottam volna... Most mi lenne? Most hol tartanék? Hogy lennék? Milyen ember lennék? Milyen felfogással, viselkedéssel, értékrenddel stb.?
Próbáltam már nem egyszer elképzelni, még sem megy... Talán lehetetlen is, hiszen annyi döntés helyzet van egy emberöltő alatt, még az én szerény 21 évem alatt is volt jó pár, hogy azt visszajátszani, újra gondolni, mást választani, eljátszani fejben, úgy hiszem lehetetlen!
Meg talán nem is kellene, mert minden úgy van jól, ahogy most van, nincs is mit rágódni a megváltoztathatatlanon!

Mindenesetre remélem még sok éven keresztül írhatok a szülinapok által keletkezett gondolatokról! :)

Lajstromba szedett gondolatok

Könyv listával kezdődött... Talán, ha jól hiszem!
Az elolvasott könyvek listájával, ahol a kedvenceket egy parányi piros csillag jelöli.
Aztán jöttek az elolvasásra váró könyvek. Ebből is lista lett, ami egyre hosszabb, mert hogy bárhol olvasok jó kritikát, könyvismertetőt egy könyvről, azt felírom... Aztán talán sosem olvasom el!
Most pedig már ott tartok, hogy lassan az egész életem listázva lesz.

A múltkori nagy fellelkesedésem, a "Hála-lista", után van már "Szeretem.." és "Szeretnék..." lista is. A "Szeretem lista" a leghosszabb. A "Hála-lista" aztán át lett ütemezve, de létezik, meg van, olykor gyarapodik is... Ez lista mindent - igyekszik - magában foglalni, amelyet már megszerettem életem 20 éve alatt és olyanokat is, amelyek újdonsült 'szerelmek'. Igyekszem, mindent leírni, ami tényleg szebbé és boldogabbá teszi az itt töltött időt. Olykor nagyon nehéz gondolkodni, és írni valamit - olyankor nem is erőltetem -, viszont van, amikor nem tudom beelőzni az írással a gondolataimat, úgy cikáznak a szeretetteljes dolgok a fejemben.
Nincs - itt sem - fontossági sorrend, mint leírok, amit szeretek. Legyen az élőlény, tárgy, élmény vagy érzés. Bármi, csak szeressem!

Egy kis töredék a listából:
Szeretem...... a tavaszt.
... amikor valakinek tetszik, amit csináltam, készítettem, mondtam, vagy tettem.
... amikor új helyeket fedezhetek fel. Legyen az egy új szállás, egy új bolt vagy egy új város, ország.
... az állatok emberekhez való kötődését.
... a fákat. Főleg a nagyokat és a magasakat. A szép zöldeket.
... a biciklin való suhanást.
... az emberek különbözőségét.
... amikor kellemesen csalódok valamiben vagy valakiben.
... a csöndet.... az egyedüllétet és a magányt.
... amikor valaki nem mond (többnyire) semmit, csak érezteti, amit gondol.
... a fiúk hátát és kezét.
... (talán a legjobban) a gyönyörű, kifejező szemeket.
... a természetes vörös hajú embereket.
... a kávé illatát.
... a felhőket.
... észrevenni a szívmelengető pillanatokat.
... az erkélyen, az udvaron való kávézásokat.... amikor valaki gondjait hallgatom és tudatosul bennem, hogy én bizony jó helyzetben vagyok, mert ezek mellett az én vélt problémáim eltörpülnek.
... amikor nem akarnak rám erőltetni semmit, hanem inkább megértenek, elfogadják a döntéseimet.
... amikor rájövök, hogy az álláspontommal, véleményemmel, felfogásommal nem vagyok egyedül.... amikor elégedett vagyok önmagammal.
... amikor mindenki rohan, de nekem van időm megállni és észrevenni, hogy mindenki rohan.
... a vasárnapi ebédeket.
... a repülő madarakat nézni.
... amikor elalvás előtt még, lecsukott szemmel a sötétben, félálomban szövögethetem a saját álmaimat.
... a régen várt találkozásokat.
... az önfeledt, hasfájós nevetéseket.
Ennek hatására, indítottam el a "Szeretnék..." listát is. Minden olyan dolgot, álmot, tervet, élményt megpróbálok rajta összegyűjteni, amelyet reményeim szerint elérhetek, megélhetek a még hátralévő időben.
Naivan sokkal kisebb papír darabra kezdtem el gyűjtögetni ezeket a dolgokat, mint az előző lista dolgait, gondolván, hogy itt nem lesz olyan sok minden, mivel ismerem magam, és sokszor úgy vélem, hogy nincsenek is igazán terveim. Aztán leültem, elgondolkoztam és bebizonyosodott ennek ellenkezője... Hogy igen is, sok tervem van és sok álmom...
Erre is néhány példa - az egyébként még nyúlfarknyi listáról:
Szeretnék...
... egy Vespa-t.
... sokat utazni. Bejárni Magyarországot, eljutni a világ leghíresebb városaiba, Oroszországba és Izlandra mindenképpen.
... egy igaz jó barátot.
... olyan munkát, ami kreatív és örömet okoz végezni.
... minél több könyvet kiolvasni.
... eljutni a kedvenc együtteseim koncertjére.... esküvői fotós lenni.
... nagy udvart és nagy kertet.
... borostyánnal befuttatott házfalakat.
... aktívabb, céltudatosabb, összeszedettebb, bátrabb és barátságosabb lenni.
... megtanulni zongorázni vagy hegedülni.
... kiállítást tartani a fotóimból.
... külföldön dolgozni/élni.
... minél több mindent megtapasztalni, megtanulni.
Tehát itt tartok... Listázok! Hol aktívabban, hol passzívabban. Mindenesetre jó dolognak tartom.
A "Szeretem..." lista abban segít, hogy ebben a rohanó, brutális, tönkretett világban észre tudjam venni, a számomra örömet okozó, szép dolgokat.
A "Szeretnék..." lista pedig erőt ad ahhoz, hogy mindig van előre, mindig vannak tervek, mindig vannak álmok és megélésre váró pillanatok!

( deviantart )

A hála lista

Tegnap este olvastam egy cikket. Pontosabban egy interjút, Szalay Ádámmal - a már sokat emlegetett -, Nők Lapjában.
Nagyon tetszett, amiket mondott magáról Ádám - aki egyébként a TV2 Napló c. műsorának főszerkesztője. Valamint a felfogása. Bizonyára nagyon pozitív, kedves és jólelkű ember lehet. Legalábbis én így ismertem meg a másfél oldalas interjú alapján.

Elmondta, hogy volt egy válságos-zavaros időszaka az életének - Persze, kinek nincs? Eddig ez nem is érdekes. -, amikor is megnézte a Titok c. filmet, amely felnyitotta a szemét. Rájött, hogy lehet még boldog, sikeres és elégedett. Csak meg kell tanulnia az afelé vezető utat, első lépésként talán azzal, hogy felhagy az önsajnálattal.
A film segítségével megismerkedett Jack Canfield-del, amerikai pszichoterapeutával. Akinek azóta számos könyvét elolvasta, és amelyek mindegyikéből tanult valamit. Ezek a dolog hozzá segítették a mai életéhez, felfogásához és életszemléletéhez.

Mondta, hogy mióta Canfield "alapelvei" szerint él, minden nap szán idő arra, hogy 5 dolog leírjon, amiért hálás az életében. És ez tetszett meg nekem annyira!
Elgondolkodtam, hogy én is mennyi mindenért lehetek hálás az életben... Apró, jelentéktelen dolgokért is, hiszen nem mindig az óriási dolgok azok, amelyek előrébb visznek, amelyek nagy hatással vannak az életre.
Így hát eldöntöttem, hogy lista írásba kezdek. Hála lista írásba. Lesz egy kis jegyzetfüzet, amelybe - ha nem is minden nap -, de leírok olyan dolgokat, amelyekért hálás vagyok. Nálam nincs limit. Annyit írok egy nap, amennyit akarok és az sem baj, hogyha nem rendszeres.
Tehát ma délután tollat ragadtam és el kezdtem összegyűjteni a hála lista első hálás dolgait. Azóta egy híján 40-en jött össze és még mindig járnak a gondolataim. Volt olyan is, amelyet leírtam, aztán átgondoltam, hogy hamarabb írtam, mindig gondolkodtam. Azt kihúztam, de csak egy ilyen dolog volt.
Mindenesetre írni fogom, amíg tart a lelkesedés és remélem életem végig kitart. Ezzel majd példát állíthatok magamnak - meg talán másoknak is -, hogy mennyi mindig dolog van, amelyekért hálásak lehetünk az életben. Hogy mennyi minden olyan, számunkra magától értetődő dolog van a mi életünkbe, amely másoknak korántsem olyan egyértelműen hétköznapi. Valamint ezáltal majd jobban tudom értékelni a dolgokat, remélem, bízom benne!

Tehát Szalay úr nagyon szimpatikus dolgokat mesélt.Azt is elmondta, hogy tervei között szerepel, hogy minél több emberrel megtanítsa Canfield módszerét. Ha nekem csak közvetetten is, de sikerült! - Mindenképpen el fogom olvasni Canfield jó néhány könyvét!

(Szalay Ádám és Jack Canfield - forrás: google)

"Surprise"

A napom könnyek között kezdődött! Félreértés ne essék, ezek öröm könnyek voltak, és azért sírtam, mert meghatódtam.

Délelőtt benéztem a facebook-ra. Olvasgattam az üzenőfalat, rákattintottam egy linkre, amelyet az egyik kedves ismerősöm osztott meg. A videó nyitó képén egy vörös rózsacsokorral álló fiú áll, akinek a nyakába egy piros pólós lány ugrik éppen. A videó címe pedig ez: 2010. augusztus 2. 19:49. Fogalmam sem volt ez alapján, hogy mire számítsak. Talán ez keltette fel az érdeklődésemet!
Aztán elindítottam a videót...Egy 10 éves amerikai kislány mutatkozik be az elején, és elmondja, hogy az apukája Irakban szolgál. Aztán egy felirat következik, hogy Surprise, azaz Meglepetés.
Innen kezdődik el igazán a videó...

Iraki szolgálatukból hazaérő fiatal fiúk, vőlegények és apák lepik meg családtagjaikat azzal, hogy bejelentés nélkül jönnek haza. Vagyis saját maguk a meglepetések! Hogy egyáltalán élnek, hogy túl éltek!
A több, mint 10 perces videók alatt számos örömteli arcot láttam!
Már az első meglepetésnél - amit egyébként a bemutatkozóban beszélő kislánynak okoz az apukája -, együtt könnyeztem az átélőkkel.Hihetetlen hatással volt rám a videó. Én nem igen szoktam sírni filmeken, videókon, de ez megindított!
Elképzeltem, hogy milyen lenne, hogyha az én anyukám, apukám, barátom, szerelmem vagy testvérem menne el Irakba harcolni.... Hogy minden ott töltött percet, órát, napot, hetet, hónapot, évet végig aggódni, hogy vajon hazajön-e még valaha?!
Örülök, hogy ezek az emberek hazatértek a családjukhoz - és örülök mindazoknak, akik hazaértek már, illetve túl élték a háborút (és túl is élik).Egy háborúnál mocskosabb és undorítóbb dolog szerintem nincs a világon! Ugyan nem éltem még át egy háborút sem a saját kis 20 évemben, de a történetekből, a múltból, az elmeséltekből - amiket a nagypapámtól is hallottam - érzem, hogy hatalmas törést tud okozni az ember életében az, amit ott lát, tesz vagy vele tesznek! Sosem szeretnék ilyen helyzetbe kerülni és nem is kívánom senkinek, hogy ilyen helyzetbe kerüljön!Egy háború, az erő fitogtatás sosem vezet semmi jóra. A hatalmak, a döntő bírák sosem gondolnak bele abba, hogy hány családot tesz tönkre egy-egy háború. Csak a saját pénzüket hajtják. Ami számukra csak egy halott ember, az mások számára az egész élet! Döbbenetes, hogy ezt még mindig nem látják be oly sokan!

Mindenesetre ajánlom mindenkinek a videót! http://www.facebook.com/home.php?#!/video/video.php?v=455621345922&ref=mf