Szeretnék francia lenni!

Ha most valaki feltenné nekem a kérdést, hogy hova vágyom a legszívesebben... Nem is, játsszuk azt, hogy felteszem én magamnak: Hova vágyom a legszívesebben? Jelen pillanatban teljesen egyértelmű a válaszom: sehova máshova, mint Franciaországba.

Bár ez nem új keletű. Nem csak vasárnaponként, vagy épp csak most, március 18-án, délután 5 órakor vágyom oda, hanem úgy általában. Amikor elgondolkozom, hogy hova utaznék szívesen, melyik ország vagy város utcáin sétálnék, hol szívnám legszívesebben magamba a levegőt, akkor egyből Franciaország, Párizs és Provence jut eszembe. Ez a kettő az egyik legjobban vágyott hely számomra.
Sokszor próbáltam már megfogalmazni magamban, hogy mi az, ami engem odavonz, igyekszem most itt is kifejteni.
Amit eddig láttam - filmeken -, és olvastam - könyvekben, újságokban, interneten - Franciaországról, a franciákról mind tetszett.
Kezdjük mindjárt azzal a csodálatos francia nyelvvel. Ahogy formálják a szavakat - az a lágyság, kifinomultság és elegancia. (Valahogy elképzelni sem tudom, hogy a franciák hogy káromkodhatnak. Én úgy gondolom, hogy azt én komolyan sem tudnám venni. Számomra még az is szépen hangzana. :))
A nyelvvel szoros összefüggésbe hoznám a francia zenét. Mindnek van valami különleges hangulata. Nem is értem, hogy miről szól a dal - hiszen nem tudok franciául, amit meg az interneten vagy fordító segítségével összeszed az ember az kevés -, de a zene és a szavak összecsengéséből kitalálom. A már említett lágyság, kifinomultság és elegancia az, ami a legjobban vonz az egész francia kultúrában. Számomra ők olyan tisztának, rendezettnek, udvariasnak, illedelmesnek, elegánsnak, kulturáltnak tűnnek. A pasztell színű ruháikban, ahogy kávéznak, teáznak, cigarettáznak. Olyan könnyeden élik az életet.
Persze tudom, hogy az, amit a filmeken látok, meg a könyvekben olvasok, az 'csak film és könyv'. Ennek ellenére én hiszem, hogy a valóéletben is ilyenek. Még ha nem is olyan könnyed az életük, mint ahogy én azt gondolom.

Szeretnék egyszer eljutni Párizsba, hogy a saját szememmel láthassam az Eiffel-tornyot, a Notre Dame-ot, a Diadalívet, a Louvre-t. Hogy sétálhassak a Champs Elysées-en, Királyi Palota kertjében, és a Szajna parton. Hogy bagettet ehessek és francia eleganciával cigarettát szívhassak, miközben én is olyan felszabadultnak és boldognak érzem magam, ahogy azt a francia emberekről hiszem. Vágyom Provence földjére is. A levendula mezőkre.
Egy időben nagyon sokat olvastam Provence-on játszódó történeteket, és akkor szinte beleszerettem a tájba. Ide alapvetően, a természet közelsége, a dombok és a hegyek, valamin táj hangulata vonz.

Amikor elképzelem, hogy ott járok Párizsban vagy Provence-n, akkor mindig egy fajta jó érzés fog el. Átérzem az életigenlés érzését, amit nagyon fel tud villanyozni!
Megígértem magamnak, hogy eljutok ezekre a helyekre az életbe! Akár mikor is, de ott leszek!

Szívek szállodája, ahol szívesen megszállnék legalább egy éjszakára

Észrevettem, hogyha egy kicsivel több időm jut arra, hogy azzal foglalkozzam, amivel szeretek és azt nézzek, amit szeretek, akkor újra és újra előkerülnek a Szívek szállodája DVD-im.
Most jóval több időm jutott az elmúlt 2 hétben, mint azt gondoltam, ugyanis életem első, hivatalos táppénzes állományát töltöttem és még töltöm a mai napig is. Bár remélem, hogy a holnapi reggeli vérvétellel már pontot teszünk az egész végére és kiderül, hogy nincs semmiféle pajzsmirigy rendellenességem, még ha a doki arra is gyanakszik. Amiért gyorsabban ver a szívem, mint az átlag és furcsán állnak a szemeim. (Legalábbis ő így látja.)
Tehát mostanában elég sok időm jutott Szívek szállodája nézésre. Már korábban nem egy posztot írtam arról, hogy mennyire szeretem ezt a sorozatot. Mikor még a tévében ment, az M1-en, vasárnaponként, este 6-kor talán, ha jól emlékszem, akkor kezdtem el nézni. Aztán mikor megtudtam, hogy Magyarországon is kapható DVD-n az 1. évad, teljesen bezsongtam. Kértem is anyuéktól, szülinapra, vagy karácsonyra - erre sem emlékszem pontosan -, és nagy öröm volt, amikor megkaptam. Aztán sorban így a többit is.
Azóta 3x biztosan végig néztem már újra az egészet, most pedig elkezdtem 4x is. - A 2. évad 4. lemezénél tartok jelenleg.
Annyira elvarázsol újból és újból. Teljesen mindegy, hogy már kívülről tudom a történetet, és tudom, hogy az egyik lépés után mi lesz a következő, vagy hogy épp mit fognak mondani, még mindig úgy nézem, mintha először látnám. Ugyanúgy izgulok és ugyanúgy várom az egyes részeket.
Szeretek belemerülni és szeretem átélni a sorozat történéseit. Ilyenkor teljesen úgy érzem magam, mintha én is ott élnék velük. Stars Hollow-ban, a jópofa, hangulatos kisvárosban, ahol mindig történik valami érdekes. Annyira izgalmas az ő életük. Mindig minden jóra fordul végül. Tudom, hogy ez csak egy amerikai sorozat és hogy ennek így kell lennie. A valóságban pedig így sosem alakulnak a dolgok, mint ahogy egy sorozatban, de én szeretem hinni, hogy mégis azért csak-csak. Szeretem, hogy kimozdít a hétköznapok szürkeségéből vagy unalmas pillanataiból! Szeretnék Stars Hollow-ban élni, hogyha lehetne!

A bölcs öreg úr napja

A mai mozi nap a Morgan Freeman filmek napja volt. Ő az egyik nagy kedvenc színészem.

Délelőtt a RED című akció-vígjátékot néztem, a szombati nap kezdéseként. Valóban így volt, mert amint kivetett magából az ágy, reggeli közben kezdtem el nézni.
Nem csak Morgan Freeman, hanem Bruce Willis miatt is érdekelt a film. El kell mondjam, nagyon nagyon tetszett. (Most kicsit úgy tűnhet, hogy én nem tudok - legalábbis az utóbbi időben - rossz filmeket nézni. Mert a legutóbbiakról mind-mind jó véleménnyel voltam. De ez csak azért van, mert általában olyan filmeket nézek meg, amelyek
nek tetszik az előzetese, leírása, bemutatója. Ha már ezek valamelyikében meg fog valami, akkor már tudom, hogy nekem való lesz a film. Tehát, így nem igazán szoktam rossz filmeket, legalábbis nekem nem tetsző filmeket nézni.)
Az akció-vígjáték megnevezést teljes mértékben kielégíti a film. Sok vicces, nevetős, mosolygós rész van a filmben. Ugyanakkor nagyon sok csihi-puhi és lövés zaj is. Van benne egy kis szerelem, hát hogy is ne lenne... Anélkül nem igen lenne amerikai a film.

Frank (Bruce Willis), Joe (Morgan Freeman), Marvin (John Malkovich) és Victoria (Helen Mirren) egykor a CIA legjobb ügynökei voltak. Természetesen nem porszívókat árultak. Ismerik a szervezet minden titkos valamint kompromittáló anyagát, és most éppen emiatt válnak a CIA célpontjává. A visszavonult szuperkémeknek minden tudásukra szükségük van, hogy profi csapatként egy lépéssel üldözőik előtt járjanak, megpróbáljanak életben maradni a folyamatos merényletek közben és rájönni, hogy vajon melyik információ az, amely miatt egykori munkaadóik a legkülönfélébb módszerekkel megpróbálják hidegre tenni őket. Értelemszerűen nem egy hangulatos alaszkai kalandtúra akarják

küldeni a csapatot. Frank és csapata úgy dönt, betörnek a CIA titkos központjába, és fényt derítenek azokra a titkokra és összeesküvésekre melyek miatt egyre többen akarják kinyírni őket.

port.hu

Ennél többet én nem is szeretnék elárulni a történetről, mert ez nagyon jól összefoglalja a történéseket. Tehát ajánlom mindenkinek, aki szereti az akció-vígjátékokat. Bruce Willis és Morgan Freeman sem hazudtolja meg magát a filmben.

Morgan Freeman egy nyugdíjas, végső stádiumban lévő májbeteg CIA ügynököt alakít a maga nyugodtságával és bölcsességével. Ez az, amit én nagyon szeretek ebben a színészben.
Számomra egy bölcs nagypapára hasonlít, aki mindenhez ért, okos és végtelenül nyugodt. Nem tudhatom, hogy valójában ilyen emberről van-e szó a való életben - ugyanis nem tapasztaltam meg eddig, sőt több, mint valószínű hogy sosem fogom megtudni -, mindenesetre az én elképzeléseim alapján így nagyon szimpatikus ember számomra.

*

Az újabb "felvonásra" ebéd után került sor. Ez a film pedig A szerelem bősége c. amerikai dráma volt.

Charlie író, aki egyik este rémálomból ébredve arra az elhatározásra jut, hogy nyakába veszi a már rég nyugovóra tért várost. Néhány háztömbnyire az otthonától belebotlik a szintén álmatlanságban szenvedő és kutyáját sétáltató Bradley-be. Az éjszaka kellős közepén Bradley diktálni kezd egy történetet, amit Charlie-nak meg kellene írnia. A mű címe: A szerelem bősége. Mivel Bradley igen jártas a témában, ezért felajánlja, hogy összeismerteti pár emberrel, akik kimerítően tudnának mesélni a témáról. Köztük van Kathryn, Bradley első felesége, aki egy másik nőért hagyta ott a férfit, Diana, a második nej, David, a házas szerető, aki cáfolja Diana történetének minden állítását, Chloe, Bradley kedvenc kávézójának egyik fiatal és igen szabad felfogású felszolgálója, Oscar, Chloe agyonpiercingelt kedvese, Harry Ginsburg, Bradley szomszédja, aki állandóan a dán filozófustól, Kierkegaard-tól idéz és Esther, Harry felesége, aki állandóan fia, Aaron nyakán lóg.

port.hu

Ennél a leírásnál viszont van pár javítanivalóm. Nekem nem tűnik úgy, hogy Bradley lenne az, aki Charlienak diktálja a történetet. Sokkal inkább úgy, hogy Charlie egy álmatlan éjszakán sétálgat a városban és visszaemlékezik... Egy sportpálya láttán törnek rá az emlékek... Charlie nagyon jó barátja a kávézós Bradley-nek, aki úgy gondolja, hogy boldog házasságban él feleségével, Kathryn-nel, aki időközben beleszeret egy másik nőbe és elhagyja férjét. Bradley később újra házasodik. Elveszi az ingatlanos Dianat, aki igazából nem is szereti Bradley-t, inkább csak úgy tűnik, hogy a szeretőjét, aki házas ember szeretné féltékennyé tenni saját házasságával. Erre aztán fény derül, és Bradley-t ismét elhagyják. A film végére aztán újra szerelembe esik, amikor a kórházban - ahova azért kerül be, mert megpróbálja levágni az egyik ujjpercét -megismerkedik az őt ellátó, magyar származású Margittal (Marozsán Erika), akivel végre úgy tűnik boldog lehet.
A következő szereplője a visszaemlékezéseknek Bradley kávézójának fiatal alkalmazottja Oscar, aki első látásra beleszeret Cloe-ba, aki azért jön a kávézóba, hogy munkához jusson. A fiú és a lány, egyből közös jövőjüket tervezik és bele is vágnak. Hogy pénzhez jussanak pornófilmet forgatnak magukról. Elköltöznek, összeházasodnak és Cloe teherbe esik. Azonban Oscar veleszületett szívbetegségben meghal a focipályán.
Charlie egy idős tanár, aki szabadságát tölti. Egyébként boldog házasságban él feleségével, Estherrel. A fiúk fiatalon, drog túladagolásban halt meg, hiányát feldolgozni csak nehezen tudták.

Ezek után elmondható, hogy a film nagyon érzelem és szenvedély dús. Az egész nem szól másról valóban, mint a szerelemről. Charlie egyből észreveszi mindenhol a megbújt vágyakat és szerelmeket.
Szép és érzelgős film!

Morgan Freeman itt is hasonló arcát mutatja, mint a fentebb említett filmben, csak más körítésben. Kevesebb lövöldözéssel és pofonnal.
Itt valóban egy bölcs, nyugodt öreg urat alakít. Aki mindenkinek ott segít, ahol tud és mindenkit ellát hasznos tanácsokkal!

Ezt a filmet is csaj ajánlani tudom!

A tegnap élménye

Korábban nem rajongtam a fociért. Bár ez a mostani érzésem jellemzésére is nagyon erős túlzás lenne. Nem rajongok különösebben egy csapatért sem. Nincs kedvenc jóképű focistám sem. Viszont nagyon bírom a meccsek hangulatát!
Tegnap kint voltam Győrben (én is) a Magyarország-Bulgária meccsen. Örültem a viszonylagos jó időnek - mert bizony, ha az ember (még ha bele is éli magát a drukkolásba) képes egy ültő helyében fázni. Hiába ül dupla párnán és takaródzik kockás pléddel.
Ez a meccs minden eddiginél különösebb volt számomra! Nem voltam még más nemzettel való játszmán. Nem hallottam még így, összhangban, hogy "HAJRÁ MAGYAROK! HAJRÁ MAGYARORSZÁG!".
Nem túlzok, ha azt mondom: csodás volt!
Az egész stadion megtelt élettel és energiával. A zöld fűvőn játszó piros és fehér mezesek csak úgy rikítottak. Az emberek együtt skandálták a drukk szavakat! Elmondhatatlan. Ezt át kell élni!
Na ezért szeretem én a focit! Mert ilyenkor tényleg érzem az összetartozást!
Sok további is jó meccs hangulatot kívánok magamnak és mindenkinek, aki hasonlóan érez velem! :)