A minap kezembe vettem a frissen megjelent
Nők Lapját - Amit egyébként nagyon megkedveltem, mióta anyunak előfizettünk rá karácsonyra. Véleményem szerint az egyik legértelmesebb női magazin, nem úgy, mint a
Joy vagy a
Cosmopolitan, amikben az ember igazi tartalomból körülbelül fél oldalt talál.
Van benne egy cikksorozat
Jövő nélkül? - Nők és gyerekek a Föld árnyékos oldalán címmel. Olyan nőkről és gyerekekről szól, akik egy szegény vagy egy olyan országban élnek/nőnek fel/szülnek gyereke(ke)t, ahol háború dúl vagy dúlt és máig érzik annak hatásit.
Mindig nagy fájdalommal olvasom az ilyen cikkeket. Rettentő még csak elképzelni is, hogy miket élnek át ezek az emberek, akik nem tehetnek arról, hogy egy olyan helyre születtek. És még rettentőbb belegondolni abba, hogy a világ másik felén, mások hogy élnek. Milyen felesleges dolgokra költik a tömérdek pénzüket, és micsoda számukra hatalmas gondokkal küzdenek meg nap, mint nap, miközben vannak olyan helyek a földön, ahol nem természetes az, hogy van tiszta víz, hogy van pénzük arra, amit csak szeretnének, vagy hogy iskolába járhatnak. Nekik ezek a dolgok elképzelhetetlenek, miközben vannak emberek, akiknek a tiszta víz helyett a plasztikai műtétek a természetesek.
Hihetetlen felháborodás tud ilyenkor úrrá lenni rajtam! Hogy ebben a világban mennyire nincsenek egyensúlyba a dolog. Ennek a két végletnek, ami jelen van a 21. században nem kellene így lennie, és nem kellene hagynunk, hogy még tovább romoljon ez a helyzet.
Én rájöttem, hogy nem szabad kis dolgokért dühösnek lennem, vagy felháborodnom - amit egyébként nem igen szoktam, mert nem vagyok egy hisztis jellem -, hiszen vannak olyanok, akik az enyémnél százszorta nagyobb gondokkal küzdenek, amik mellett az én hatalmasnak vélt problémám eltörpülnek.
Oda fogok figyelni mindenre ezentúl, hogy ne pazaroljak és próbálok majd a kis dolgokkal is spórolni, hiszen eszembe jut, mások minden egyes elpazarolt dolognak, amit én semmisnek tartok, örülnének. Ezek szerint fogok élni! (És próbálok majd hatni - még ha kicsit is - a környezetemre!)
Ezzel csak az a baj, hogy hiába próbálok én tenni a dolgok ellen, hiszen egy magamban én olyan semmisnek tűnök. Nincs nagy lehetőségem arra, hogy igazán nagy dolgot cselekedjek, amitől ezeknek a szóban forgó embereknek egy kicsivel is jobb lenne az életük! Nem csak az én látásmódomat kellene megváltoztatni, hanem azokét, akik a pénzükbe dúskálva élnek napról napra, mit sem törődve azokkal, akik olyan hihetetlen nyomorban, elnyomásban és igazságtalanságban élnek.
De ehhez túl önző a világon! Túl önző az összes ember, erre is rá kellett döbbennem. Persze ehhez nem kell messzire mennem, mert ezt a hétköznapi környezetemben is észreveszem. Minden ember a saját maga jussát hajtja, semmibe véve sokszor a többieket. Mindenki önző és nem törődik a másikkal!
Ezért tartunk ott, ahol tartunk!
De én azért bízom - mert én ilyen vagyok -, hogy egyszer ez még megváltozik és kiegyensúlyozódik! És béke lesz!