Beszámoló II.

A legutolsó bejezés óta már eléggé május közepén járunk. Sőt már inkább a vége felé...
Azóta már túl vagyok az írásbelik nagy részén. Még holnapután lesz egy közgáz... (Jó lesz, ha már túl leszünk rajta...)
Mióta itthon vagyok, és mióta félhivatalosan vége a sulinak - mert számomra akkor lesz hivatalosan is vége, ha már túl vagyunk a szóbelin is -, teljesen úgy érzem magam, mintha VAKÁCIÓ lenne! Későn fekszem, későn kelek... Néha aztán - napjában többször -, az eszembe villan, hogy "hé, én még érettségizem!". Olyankor rám jön a frász, újból és újból. Annak ellenére, hogy két hete bebizonyosodott, hogy az érettségi nem is olyan vészes, ahogy azt az összes tanár beállította... Csak a szóbelire nem ártana készülni, mert az beszéd, el kell adnod magad! Na ettől szoktam megijedni! Persze, remélem, hogy majd minden rendben megy...

Megkaptam a csodagépet. Pontosan május 8-án, délután. Remek! Nagyon szeretem! Már akkor megszerettem, mikor megláttam a vitrinbe. Szerelem volt első látásra, annak ellenére, hogy az interneten többször megnéztem a képét...
Nagyon örülök, hogy végre a sajátomnak mondhatom, a kezemben tarthatom és hogy kattintgathatok vele kedvemre!

Tegnap kidíszítettem a falamat, az elmúlt idők képeivel! Szalagavató, ballagás, lányos bulik... Minden fontosabb pillanatról, találkozásról és eseményről van most kép a falon. Nagyon kedvemre való! Szerintem Panninak is tetszik, azóta lelkesebben úszkál előtte! Mert egyébként Panni él! Mostanában mindenki azzal jön,hogy a Panni él még, mert már rég beszéltem róla. Persze, hogy él! Fiatal még, hogyne élne!

Elég meleg van. Ma. Meg minden nap mostanában. Én ezt nem szeretem! Kérem vissza a tavaszt! Az az én kedvemre való! Nem szeretem a nyarat, a meleget, az izzadást... És lesz még ennél sokkal melegebb is... Akkor meg majd ezt, a mostani időt sírom vissza, nem igaz?
Nekem soha semmi nem jó (de ez tényleg igaz!)!

Májusi első

Még mindig hihetetlen számomra, hogy elballagtam és a mai nappal már túl vagyok az első érettségin.
Mindig olyan távolinak tűntek ezek a dolgok! Mindig azzal nyugtattam magam, hogy messze van még, messze... Aztán rájöttem, hogy ez nem valami okos módszer, mert mindenre ezt mondom és minden egy, kettőre itt van a nyakamban. Ahogy ez a ballagással meg az érettségivel is történt!
Egy ideje, mióta felnőttem, hogy így fogalmazzak, mindent máshogy élek meg, mint gyerekként, és bevallom őszintén ez nem mindig tetszik. Persze jó is, mert kevésbé vagyok izgulós és félős, de egy-egy nagyobb eseményt is másként élek át, kevésbé lelkesen, mint gyerekként. Furcsa! Néha csak arra eszmélek, hogy oké, ott voltam, átéltem, ez is megvolt, de mi is történt valóban? Olyan furcsa helyzet ez!
Egyszerre tölt el jó és rossz érzés a középiskola befejezésének gondolatától. Jó, hiszen már régóta vártam, hogy legyen már vége, mert már azért untam. Nem éreztem már sokszor jól magam suliba, az órákon, és hogy még mindig van egy csomó felesleges dolog, amit be akarnak sulykolni a fejembe. Rossz viszont, hiszen széthullik az osztály, még ha sokszor bosszankodtam is miattuk, azért rossz, hogy többet nem lesz együtt az egész. És félek kicsit az ismeretlentől is. Hiszen ezzel lezárult egy újabb korszak az életemben és kezdődik egy egészen más.
Még ha nem is megyek (egyelőre) főiskolára, mégis csak mást fogok tanulni, más közegben, más osztályban. Viszont már várom! Kíváncsi vagyok és érdekel a dolog!
Persze, még előtte legyünk túl az egész érettségi mizérián, kezdve a holnapi nappal, amitől nagyon félek...!